A sivár állandóság...

"Vérbe holt mező,
Felette a csatazaj
Csak múló árnyék..."

Egyhangúság...
A percek néma vánszorgása, majd eltűnése az ismeretlenben. Lassan ketyeg az óra, mintha minden tikk és takk között létidők peregnének le. Egyedül vagyok... Egyedül az irodámban napközben, egyedül a gépem előtt ülve most, egyedül nekem zeng a Gregorián kórus a winampomon keresztül. Egyedül létezem, egyedül járom az ösvényemet. Hozzá kell szoknom az egyedülléthez, hisz vándorolnom kell, amíg újra el nem jön az ideje a szerelemnek. Nem szabad siettetnem, hisz minden apró mozzanatot egy újabb lehetőség bimbajának tekintek, ami nem helyes, és sok csalódáshoz vezet.

Sivár állandóságban élem napjaim, és bár minden nap más, a világ is változik álandóan körülöttem, de azért a lényeges dolgok nem változnak... Nincs kivel nevetni, nincs kit szerelemmel szeretni. Lehet, hogy télleg hajszolom a lehetőségeket, 2 társkeri oldal, néhány félreérthető pillantás környezetemben élő, saját bevallásuk szerint "nemjövökbenekik" csajállománytól. Most mit kellene tennem?

Beelsüppedek, és beletespedek ebbe a sivár egyenletességbe, és az ihletem is elszáll... Kezdem érezni jeleit magamon. Holnap valamit tennem kell ez ellen, és csak azért nem ma, mert már leragadnak pilláim, és beteg is vagyok...

---------------------------------------------------------------------------------------

Hétvége... A Nyílt Harcművészeti EB... Jó volt... Bár nekem a portai asztal jutott osztályrészemül, de amikor volt pár percem a kajálás felé vagy felől, beugrottam és megnéztem a küzdőket... Sok kritikát hallottam a verseny során, de el kell ismernem, hogy azért teljesítmény, amit az asztalra tettek. A szervezőtársaimmal pedig jó munkát végeztünk, hisz egyesületünk sok-sok elismerő szót kapott általunk...



Jó éjt, kedves olvasó....