"Egy meggyötört lélek dala"

Az alább olvasható "verset" 2002-2003 környékén vetettem papírra... Pontos időpontját nem tudom megmondani, mert az akkori lelki válságban született írásaim közül nem mindet datáltam...
Ami biztos, hogy Vácon íródott, valószínűleg akkor, amikor beláttam, nincs több esélyem első szerelmem visszaszerzésére. Álljon itt sötétlő mementójaként az elkövetett, és soha többé meg nem engedhető hibáknak...
----------------------------------------------------

Mi az?
"Egy meggyötört lélek dala"

Mi az, mi távolabb visz,

Ami nem enged, mi eltaszít

E gyönyörű partok elől?

Mi az, mi a gyönyört rúttá tesz

i,Mi az ártatlan lelket mérgezi,

S a lélek süketté válik...

Mi az, mi nem lehet enyém,

Mert elkövettem pár hibát,

Miknek réme már csak távolról kiált!

Mi az, mi fogva tart,

Mi nem enged, hiába küzdök,

Cellájába zár szüntelen!

Ki az, akinek szeme, arca, szavai

Még most is elmémben járnak,

Mint múlt idők tűnő szellemei!

Ki ellen vétkeztem, hogy

Ezek a sorok marják tudatom,

S érzéseim rabja vagyok!

A szerelem lenne?

A tiszta,Minek minden hangja szép,

S eltöltötte valaha szívem?

De nem! A szerelem vak,

S számító! reményem darabokra törte,

De az erő még bennem él...

Bennem ég a tűz,

Mi lelkemnek erőt ad,

Hogy legyőzzem önmagam!

(Lun, 2002-2003)

Ismét a céltalan út...

Ismét éjfél, ismét az éjjeli csend honol a táj felett...
Napnyugtakor ébredt, és felkelés után nyújtózott egy hatalmasat az éj leánya... Köntösének csillagai felragyogtak, s békés álmot hoztak erre a féltekére a világnak. Csak én klimpírozok még mindíg itt... Egy e-mailre vártam, de rá kell jöjjek, hogy sohasem fog megérkezni... Hát, a netes társkeresés már csak ilyen bizonytalan biznisz... Sohasem tudhatom, hogy mikor jön el az én időm... Bár felteszem, hogy most még büntetésemet töltöm, mellyel tartozom még az életemnek... A sok áldozat között, amit önként vállaltam, sajnos jópár olyan dologtól is elfordultam, amelyekhez elveim folytán ragaszkodnom kellett volna... Ismét az elmélkedés, és a világ passzív szemlélése következik....

hat év... pontosan akkor léptem erre az ösvényre először, és két évet bolyongtam rajta céltalanul, s lám ismét idevezetett életem útja, hogy kerengjek, és megtiszuljak ismét a földi élet terheitől, s majd újult erővel vethessem magam egy új szerelem hálójába... Jól ismert érzések kavarognak bennem: a vidámság álarca mögött lelkem forr, lázong a fennálló helyzet ellen, de sajnos be kell látnom, és lelkem mélyén tudom, hogy ez a helyzet most nem változhat! Nem léphetek vissza... Nem adhatom meg magam a csüggedésnek, és nem választhatom a rövidebb utat... Nem tehetek szívességet a világot emésztő betegségnek, hogy önként dobom el a lehetőségeimet...

"De eljön az idő, mikor én is letérek.
S meglátom a Nap fényét,
S a tömény illatban, kábultan fekszem,
napokig, hetekig, hónapokig,vagy egy életen át.

S majd azután?
Majd aztán én is láng leszek.
Lobogok majd a csarnokban,
és újra boldog lesz szívem..."
(Lun, 2002.12.16, Vác)

Akkor régen az iaido segített... Az újdonság varázsával hatott, és kiegészítette a kezdő wiccaként felmerülő réseket. Most? Most szembesülnöm kell azzal, hogy a wiccától is elfordultam, elhanyagoltam vállalt kötelmeimet és megtagadtam elveimet... Miért tettem? A válasyt soha sme fogom megtudni...

"Ki vagy Te? Mi értelme az életednek?" (Lorien, Babylon 5)

Mindig a legegyszerűbb kérdések a legnehezebbek... És mindíg a legegyszerűbb kérdések a legfontosabbak, mivel a válaszaink állandóan változnak, pillanatnyi jellemünk befolyásolja őket.

Holnap újból elkezdem... Felkelek a földről, leporolom bepiszkolódott ruhám, s újra harcba szállok a boldogságért; újból megpróbálom megtalálni az ösvényt, ami elvezet saját magamhoz. De addig tudatomat eméssze újra az a tűz, mely utam elején verseimet ihlette, s tisztítsa meg lelkemet... Legyek eggyé újra a Mindenséggel, s többé el ne hagyjam!

"I amar prestar aen... Han mathon ne nen, Han mathon ne chae, a han nostron ned gwilith..." (Fangorn, LotR)