Ma takarítottam... Nem is gondolná az ember, hogy mennyi lomot képes felhalmozni az idők során... Tárgyak, amikhez emlékek kötődnek... Emlékek, mik emberekhez köthetők... És emberek, akik valaha hozzánk kötődtek... És a pillanatnyi csend, ami elönt és átjár bennünket, mikor ezeket az emlékeket újra a kezünkbe vesszük...
Majd a tárgy, az emlék mint feleslegessé vált lom alacsony pályán közelíti meg a szemetest... Egy pillanatnyi bűntudat, egy pár csepp könny, és vége... Mi emberek már csak ilyenek vagyunk...
A nagy selejtezésben kezembe akadt pár iromány is, amit én vetettem papírra 6-8 évvel ezelőtt... Nem éreztem magam elég felkészültnek, hogy szembesítsem magamat az akkori érzéseimmel, fájdalmakkal és kétkedéssel... Pedig az egy olyan időszak volt, melynek emlékeivel időnként újra szembesülni kellene... Néha sokat tanulok régebbi önmagamtól... Akkor kerestem, és hittem egy igazságban... Ma? Ma megrekedt elvek között tengetem mindennapjaimat, mondhatnám, hogy az akkori lelkes válasz kereső az évek során elsorvadt, és átvette a helyét a mélyre levert cölöpökre vésett elvek embere... Lehet, hogy el kellene égetnem ezeket a cölöpöket? Lehet, hogy minden tapasztalatom bölcsessége hamis? Lehet, hogy minden támogató szó, vagy tett csak egy újabb tévút ebben a harcokkal telített, üres, hideg és beteg világban?
Belenéztem ma a tükörbe... Őszintén be kell valljam, hogy szinte semmi változást nem látok magamon, nem érzek új vagy régről jövő plusz erőket, képességeket magamban... Nem, el sem hiszem, hogy egy nap múlva egy újabb strigulát kell vésnem az életem sziklájára... Igen, 27 éves vagyok... Nem érzem magam ennyinek... Nem tartok sehol, nem tettem még le semmi véglegeset az életutamra, egyszerűen még nem tartok itt.... Utol kell érjem magam...
Majd a tárgy, az emlék mint feleslegessé vált lom alacsony pályán közelíti meg a szemetest... Egy pillanatnyi bűntudat, egy pár csepp könny, és vége... Mi emberek már csak ilyenek vagyunk...
A nagy selejtezésben kezembe akadt pár iromány is, amit én vetettem papírra 6-8 évvel ezelőtt... Nem éreztem magam elég felkészültnek, hogy szembesítsem magamat az akkori érzéseimmel, fájdalmakkal és kétkedéssel... Pedig az egy olyan időszak volt, melynek emlékeivel időnként újra szembesülni kellene... Néha sokat tanulok régebbi önmagamtól... Akkor kerestem, és hittem egy igazságban... Ma? Ma megrekedt elvek között tengetem mindennapjaimat, mondhatnám, hogy az akkori lelkes válasz kereső az évek során elsorvadt, és átvette a helyét a mélyre levert cölöpökre vésett elvek embere... Lehet, hogy el kellene égetnem ezeket a cölöpöket? Lehet, hogy minden tapasztalatom bölcsessége hamis? Lehet, hogy minden támogató szó, vagy tett csak egy újabb tévút ebben a harcokkal telített, üres, hideg és beteg világban?
Belenéztem ma a tükörbe... Őszintén be kell valljam, hogy szinte semmi változást nem látok magamon, nem érzek új vagy régről jövő plusz erőket, képességeket magamban... Nem, el sem hiszem, hogy egy nap múlva egy újabb strigulát kell vésnem az életem sziklájára... Igen, 27 éves vagyok... Nem érzem magam ennyinek... Nem tartok sehol, nem tettem még le semmi véglegeset az életutamra, egyszerűen még nem tartok itt.... Utol kell érjem magam...
"Csak még egy lépés,
Az út fogy lábam alatt.
Huszonhetedik..."
Az út fogy lábam alatt.
Huszonhetedik..."
