NIncs más...

Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
(Bene Gesserit - Félelem elleni litánia)

Írnom kell... Ha most nem írom ki magamból, akkor úgy érzem, hogy bajban leszek, mert nem fogok tudni aludni ma éjjel.

Mondhatná bárki, hogy ne nézzek borzongatós filmeket, és főképp ne hajnal kettőkor érjen véget valami "űberbrutál" epizód, de ezek csak filmek, a valóság más.

Ez is olyan dolog, hogy a filmekkel bemutathatod az élet szépségét, tanulhatsz belőle, támadhatnak jó gondolataid... De beleborzonghatsz a forgatókönyvíró rémtörténeteibe, alámerülhetsz az emberi lélek legsötétebb bugyraiba.

Most egy ilyen élményt szeretnék megosztani.

A '90-es évek borzongós sikersorozata volt az X-akták, szerintem nem kell bemutatnom senkinek.

A mai estét záró részben kedvenc párosunk egy sátánista szekta után nyomozott.

Nem a téma milyensége, vagy a felvonultatott látványelemek tettek rám mély benyomást, hanem az, ami "odaát", a sorok mögött rejtőzik: a téves hit hatása egy közösségre. Természetesen az epizód többé kevésbé happy end véget ért, márha vehetjük annak, hogy a szekta által megidézett pokoli lény (aki mellékesen egy kedves idős hölgyben öltött testet) likvidálja a szekta tagjait, megmentve az ügynökpárost.

És az igazság odaátról?

Mindannyian hiszünk valamiben. Ezt sok beszélgetés során láttam be eddigi életem során.

És most picit szabadjára engedve a bejegyzésem hosszát, és távolabbra merészkedve a realitás talajáról:

"Hogyan védekezzünk mi, egyszerű halandók az ártó hatalommal szemben?"

"Mit tehetünk, hogy távol tartsuk magunktól?"

Sok ilyen kérdét tehetnék fel, de ugyanoda lyukadnék ki:

"Emberek, sajnos nem tudunk védekezni!"

Az okokról nem ejtek szót, mert bárki részrehajlással, és egyéb dolgokkal vádolhatna.

Ilyenkor sajnálom picit, hogy régi edzőtársunkkal, Ambrush Katival megszakadt a kapcsolat, róla például tudom, hogy hivatásos fordítóként épp egy olyan könyvön dolgozott, ami kötelező irodalom lehetne az ilyen "felkészülhetünk" témában.

A könyv a "Sátánizmus és Boszorkányság a középkorban" címet viselte, és az inkvizíció tévútjáról, a boszorkányperekről szólt. Remélem, valamikor majd olvashatom magyarul is végre.

És mit tehetek én addig is?

Elhiszem egy fiktív világ erkölcsi kódexét:

"There is no emotion, there is peace.

There is no ignorance, there is knowledge.

There is no passion, there is serenity.

There is no chaos, there is harmony.

There is no death, there is the Force."

(The Jedi Code)

És amit ma este éreztem:

"Nincs más, csak szeretet, nincs más, csak a hit, és nincs más, csak az Örökkévalóság"

Cet Beatus im Aeria Gloris...

Jó éjszakát!