...Beskonechnyj beg...
Poka zhiva ya mogu starat'sya na letu ne upast',
Ne razuchit'sya mechtat'...lyubit'...
...Beskonechnyj beg...

Lehúzott redőnyök...

Sötét van... Bár odakint a nyár leghosszabb napja próbál áttörni a vastag fellegeken, az én szobám mégis sötétbe burkolózik. Fogva tart engem.

Múlt hét csütörtök óta lefelé csúsztam azon a bizonyos hangulati lejtőn, és nem tudom, hogy meddig mehetek még lejjebb. Valahol mindenképp meg kell állnom, mert az elveim nem változnak, mégha épp letargikusnak is modható a hangulatom. Hogy miért vagyok így? Az én Katimmal úgy tűnik, hogy nem működik tovább... Nem tudom, hogy miért, hogy mi vitt el idáig, ez már egy tény, amin nem lehet változtatni, legfeljebb valamelyikünk későbbi teljes öszzetörésével. Ezt pedig egyikünk sem akarja. Mindketten próbáltuk már régeben, még mással ezt a dolgot, de soha sem szült jó vért.

Péntekről szombatra virradó éjjel jobban, sőt nagyon jól éreztem magam a bőrömben, Janó barátom hívott meg szülinapi bulijára. Nagyon jó volt, és legfőképp azért, mert kiszakított ebből az állandó lefelé útból, és egy picit feljebb kerültem ezáltal. De hazatértem, és a problémák rámvetették magukat ahogy átléptem a küszöböt. Legalább vártak volna pár napot! Legalább ne ilyen kegyetlenül tették volna!!!! De a problémák már csak ilyenek sajnos.

Hogy mi következik most? Nem tudom. Talán majd valahogy rendeződik ez a helyzet is. Csak ez az állandó alulmotiváltság nem hiányzik.

Egy biztos, az alapelv marad: "Az élet szent!"

Ezek szerint nem fogom sohasem megtenni azt a szívességet ennek a beteg világnak, hogy önmagam vetek véget mindennek. Ezt az elégtételt sohasem adhatom meg!

Megyek, futok egy jó kanyart, hátha kitisztul a fejem. És legalább készülök az edzőtáborra is, ami már egy jövőbe mutató terv! :)

"Mana du vortes, Aeria Gloris..."