2008. december 30., kedd

A 2009...

Ez a szám most kétszeresen is fontos szerepet játszik...

Egyrész jön az új év... Megyek Janó barátomékhoz Őrbottyánba bulizni... Még nem tudom, hogy mi és hogyan lesz, de pont ez a bulikban a jó, mert nem görcsöl az ember fia az előkészületekkel...

-------------------------------------------------------------

A másik dolog sokkal személyesebb, és egy ma esti élményből táplálkozik:
Meghívást kapott a váci csapat a városban működő sotokan-karate csapattól az ünnepi edzésükre... Az edzés 2009 gyakorlat teljesítéséről szólt, minden századik után a sensei "age-uke"-t vezényelt egy pohár ital kézbentartása mellett...
Mielőtt mindenki messzemenő következtetésekbe bonyolódna, a szóban forgó csapat nagy része fiatalokból, gyerekekből áll...

Maga az edzés hangulata felülmúlhatatlan volt, és bár picit izgultam a rám váró feladat miatt, de végül be kellett látnom, hogy ez teljesen felesleges volt.

Sajnálom, hogy a három fős csapat csak két fővel tudott jelen lenni, de ez van...

A sotósok nagyon aranyosak és kedvesek voltak, a végén pizzáztunk egyet velük, és néhányan érdeklődtek a mi edzésünk felől is. Teljesen jó volt...

2008. december 23., kedd

Tűnékeny, akár a réten végig szaladó szél...

Múltba révedés...

Néha szükséges, de túlzása a túlzott ragaszkodás ahhoz, ami csak leláncolja a lelket...
Mint a klasszikus példa a hínár között élő halakról, akik semmi mást nem ismernek mikrovilágukon kívül. S amikor egy elindul közülük, és a folyó sodrába ér, meglepve és megvetéssel néznek rá, aki túllépett a józan ész határain. Lehet, hogy az ár a folyó szikláihoz csapja? Lehet, hogy eljut messzi tájakra? Ki tudhatja, a többiek nem követik...

Köszönet Richard Bach-nak a kölcsönzött hasonlatért.

Mit teszek én?
Járom a saját mikrovilágaimat. Igyekszem, hogy amikor néhány pillanatnyi létidőre mások világához kapcsolódok sajátommal, akkor ne tegyek kárt bennük. Próbálok adni valamit, amiért nem várok semmit cserébe.

Próbálok lenni... Próbálok sodródni, és megcirógatni minden mikrovilágot, amit érintek.
Próbálok ITT és MOST létezni, hisz a többi mikrovilághoz csak ennyire kapcsolódok, s a létidőm sem végtelen.

Olyan szeretnék lenni, mint a hűvös nyári fuvallat...
Tűnékenyen szállni, és kellemesen hűs simogatásommal mosolyt csalni néhány arcra, és vidámságot, melegséget hozni néhány mikrovilágba...

Talán ez az életem értelme...

Az egyik...

---------------------------------------
"Köszönet Ágicának a pillanat kapujának a Mindenség felé..."

Két kedves karácsonyi vers

Az alábbi számomra kedves verssel, és dallal szeretnék minden kedves olvasómnak

Békés, Boldog Karácsonyt kívánni

-------------------------------------------------------
Ady Endre - Karácsony

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.

Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent
És egymást szeretni…

Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

---------------------------------------
NOX - A tél dala

Nézd,ez is boldogság:
Szépen mosolyog a tél!
Hol a nyár?- lehet, nem is gondol ránk-,
Minden hófehér...

Nézd, ahogy felhőn át
Itt-ott leköszön a fény-,
Fut a szél,csupa piros arcot lát,
Minden út mentén.

Nagy tűz lobog a téren,
Dob szól és hegedűk-,
Körtánc forog a jégen,
Sok szív megszelídült...

Gyere, szól már az énekszó!
Szánkó vár és friss hó-,
Így jó, ha minden felnőtt gyermekként játszott!

Szól már az énekszó,
Hintót húz négy patkó-,
Nézz szét, ma minden jó: álomnak látszó!

Nézd, ez is boldogság:
Hűsen simogat a tél!
Ha belül ég a szívedben a forróság,
Nem lesz baj, ne félj!

Nézd, örök álmot sző,
Zöldben ünnepel a fánk-,
Meseszép, égig ér a vén fenyő,
Dísze száz kis láng.

Nagy tűz lobog a téren,
Dob szól és hegedűk-,
Körtánc forog a jégen,
Sok szív megszelídült...

Gyere, szól már az énekszó!
Szánkó vár és friss hó-,
Így jó, ha minden felnőtt gyermekként játszott!

Szálljon az ének!
Így száll szelíden az élet
Majd szép tavasz ébred,
Hisz' a tél sem állandó...

2008. december 20., szombat

Csütörtök meg péntek

Halíííííííí...

Megtörtént... Immár három oklevéllel vagyok gazdagabb, melyeket az Allied Telesis nevű világcég állított ki tanfolyami érdemeimet elismerve...

CSütörtökön megint sokat tanultunk...
Meg letettük az első vizsgát...
Aztán este még egy utsó vacsi az oroszok későbbi csatlakozásával. Meg még egy séta a környéken... És lélekben búcsú a szállodától, pénteken pedig kijelentkezés, némi új anyag a tanfin, aztán két vizsga... 1+2=3... MEGVAAAAAANNNNNN!!!!!

Aztán főnökömmel átautózás Bécsen, majd haza... Hazáig haza...

2008. december 18., csütörtök

szerdaszerdaszerda... kinnbécsbenkinnbécsben...

rúteres eljárások... Prioritási osztályok, forgalomformálási eljárások, stb... csupa csemege...

Holnap vizsga :(((

Megint jót sétáltam este, ezúttal az oroszok nélkül... Egyedül is szép a város, és bár féltem, hogy bajom lesz, nem lett... Próbáltam valami kajáldát tallálni, de nem jött össze, de még gyorsan bevásároltam némi hideg élelmet, szóval nem haltam éhen... Picit eseménytelen volt az este...

Ennyi...

2008. december 17., szerda

Donnestag im Wien

Ez is egy tartalmas nap volt.
Picit előbb végeztünk, miután áttekintettük a különféle forgalmi protokollokat. Egész pörgős napom volt.

Miután kiléptünk a tanfolyamról, és vissza tértem a szállodába, orosz társaim kérdezték, hogy ismét velük tartok-e a vacsorát illetően. Természetesen... Mint kiderült, ők vasárnap körbejárták a környéket, éttermeket, kocsmákat keresve, szóval elég jó helyismerettel rendelkeznek. A vacsi helyszíne egy kisebb, de olcsó étterem volt, hatalmas adagokkal. Kb. 10 euróból degeszre ettem magam, és eléggé nehezen álltam fel az asztaltól. Az oroszok meg csak mosolyogtak, hogy otthon biztos nem tartanak rendesen, hogy ezt a nyúlfarknyi kaját ilyen nehezen tuszkoltam le.

Utána picit dumáltam velük a szobájukban általános dolgokról, mint közlekedés, az ATI (hamár ilyen tanfolyam van) piaci részesedése hazánkban, illetve az eladások nehézségei. Aztán egyikükkel bejártuk a környéket, mondván ő Moszkvában nem lát ilyen csendes utcákat. Mosolyogva fűzte hozzá, hogy nem gondolta volna, hogy egy magyar sráccal fog bandázni, a történelmi gyökerekre tekintettel... De jól éreztük magunkat... Jó kis séta volt... Aztán jobban tudtam aludni, szinte bezuhantam az ágyamba. Reggel picit nehezen ébredtem, de aztán egy bőséges reggeli helyre tett.

Várom, hogy mi lesz ma...

2008. december 16., kedd

A hétfői nap és néhány gondolat

Tartalmas nap volt a tegnapi...
Társaimmal és a képzést vezető hölggyel áttekintettük a különféle "egyszerűbb" berendezések, a routerek és switch-ek lelkivilágát... Meg picit próbáltunk különféle beállításokat beléjük reszelni.
Ebéd nélkül, 9-17 óráig küzdöttünk a technikával, meg közben megcsináltunk néhány előzetes tesztet, amikben arra kerestük a választ, hogy ki mennyit konyít a témákhoz. Ma reggel meglepve hallottam Fernala-tól (bölcs tanítónk), hogy várakozáson felül teljesítettem, kevés hibával, és jó válaszokkal a cselesebb kérdésekre is... Titta büszke vagyok...

----------------------------------------
Ilyenek az igazi nemzetközi tanfolyamok...
Bosnyák tréner, két osztrák és két orosz hallagtótárs...
Csak nekem tűnik fel, hogy ez egy igazán magyaros képzés?
Osztrák-Magyar Monarchia, ami annektálta Boszniát, ahol lelőtték a trónörököst, aztán nem sokkal ezután az oroszok jöttek? Tyű...

---------------------------------------
Holnap reggel újra jelentkezem...

2008. december 15., hétfő

Oh, Vienna

Tegnap megérkeztem... Kis falumból egy világvárosba... Abban is egy hozzám mérten elegáns szállodába...
Elcsodálkoztam, hogy milyen is az élet négy csillag környékén... Nagyon komoly...
Kapcsold be a tévét a szobádban, és pereg a számlád, dugd be a géped a fali csatlakozóba, és még gyorsabban pörög... Fogyassz személyes minibárodból, és máris nincs egy vasad sem...

Szerencsére én nem követtem el a fentebb említett hibákat tegnap este, és így nem terhelem meg feleslegesen a saját, és munkahelyem kasszáját... még jó...

Mit láttam Bécsből? A déli külváros üzleti negyedén kívül? Semmit... És ahogy elnézem, nem is ezen a héten fogom bebarangolni... Nincs elég anyagi keretem ehhez...

Nah, zárom soraimat, mert a tanfolyam, amiért jöttem mindjárt kezdetét veszi...

2008. december 2., kedd

Téli éjjel egy új út kezdetén...

"Jégbe fagyott újra a világ..."

Bár a mai nap az elmúltakhoz képest meleg volt, mégis jégbe dermedt szívvel várom a holnapot.

Kijelentkeztem a régi munkámból, de ma még papírokért voltam benn, habár hétfőn már az új helyen kezdtem...

Tegnap egyből be is vágódtam pár kollégánál, mert angol nyelvű tréninget tartott az egyik beszállítója a forgalmazó cégnek, ahol dolgozom... A blog nem a reklám helye, úgyhogy nem fogom megmondani a cég nevét... egyelőre... Szegény kolléga hiába volt jó tolmács, sajnos néhány szakmai részbe beletört a beicskája... Jobb híjján én vettem át néha a helyét, hogy elmagyarázzam a nagyrészt termékmenedzserekből álló garnitúrának, hogy miről is volt szó... De jól ment, sőt a főnökük megköszönte, és megdicsért... :$

Hogy mi volt ma?
Ügyintézés, rohangálás... Meg némi unatkozás és közvetlen kollégák ugratása... Már a hasamat fogtam a nap végére... Pedig én csak dél körül értem vissza... Közben uncsi néha, mert a gépem még nem érkezett meg, de nem is baj, ha itt lesz, úgyis laptoponnetezőshülyegyerek leszek, már ahogy a helyzetet látom a maga borús valójában... Kollégáim közül sokan nem hurcolják magukkal, végülis minek... Otthon is van gép... Valószínű, hogy követem a példájukat...


És miért dermedt meg a világ?
Beláttam, hogy alakuló kapcsolatomnak nincs reménye és jövője... Túl sok dolgot rontottam el mindjárt az elején, és túlságosan nagy fellángolás volt, de mostanra elmúlt nagyrészt, vagy inkább reálisabban szemlélem a helyzetet... Vagy majd kiderül...
Marad az alámerülés az állandóságba ismét... Meg kell tisztulnom mindentől, ami a múlt hibái felé húz, meg kell értenem újra a világ működését, kiszakítva egy másik állandóságból.
És meg kell emlékeznem a múlt minden szépségéről, az őket megillető helyen, formában, és fényességben...

"Csepp egy jégcsapon,
Tűnékenyen élsz te most,
Jégbe zárt világ."

"Jégbe zárt világ,
Minden percben őt vágyom:
A nyári záport"

2008. november 15., szombat

Angyal...

„Segítettél, bár nem tettél semmit. Felemeltél, bár nincsenek szárnyaid. Feltámasztottál, bár nem te öltél meg. Köszönök mindent!”

2008. november 14., péntek

zakatol a vonat... Vagy mégse?

Tegnap este esett meg az eset... Tepertem mint állat a Keletibe, mert szerettem volna hazaérni, és pihenni végre egy kicsit... Abból, hogy most ezzel kezdem a bejegyzést, valószínűleg mindenki következtet arra, hogy valami nem volt rendben... Valóban... Úgy 12 darab fékbetét konkrétan, amit kedves MÁV-unk nem tudott sajnos kicserélni, sőt ellenőrizni sem a tartalák vágányok valamelyikén, mert természetesen a szerelvény mozdonyos tolóerővel érkezett a peronra... El tudom képzelni, ahogy egészen Egertől tolták... Mert hogy a másik végén nem volt mozdony... Kíváncsi vagyok, hogy hogyan tartották be a jelzéseket...

Komolyra fordítva a szót, a szerelvény néhány órácskát pihen általában a pályaudvaron, ergo a tartalékvágányok valamelyikén nyugodtan tudtak volna fékpróbát csinálni, és cserélni a hibás elemeket... Nem tették meg... Ez úgy 40 perces indulási csúszást eredményezett... Csatlakozó vonat elment, mielőtt Budapestet elhagytuk volna... Másik? Majd két óra múlva...
Maradt a kuncsorgás ismerősnek, hogy ugyan vigyenek már haza, két faluval arrébról, mert odáig azért valahogy elvergődtem...

Ennyit erről...

2008. november 11., kedd

Az élet "nagyon" oldala...

"Az élet olyan, mint a gyereknadrág..."

A folytatást sajnos a klaviatúrám sem tolerálja, de a nyomdafesték sem biztos...
Miért gondlkodom így? Azért, mert az utóbbi két hét történései sajnos erre késztetnek... Ma majdnem kificamodott a bal-mutatóujjam... Meg még mindig fájnak az ujjperceim, meg a hozzájuk tartozó izületeim... Hát ennyit nyjt a KRONE telefontechnikai ergonómiában... Egy kalap lótúrót...

Jogosan vagyok felháborodva, mert azért két diplomával nem hiszem, hogy nekem kellene a kábelvadászatot csinálni... Főképp nem egyedül, emelt zajszintű helységben (telefonközpont+klíma)... Ma is zúgott a fülem... De hát a munka nemesít... Egyre kevésbé hiszek ebben a közhelyben...

Igen, teperek a csajnál... Mondjuk most sajnos visszaestek a részvényeim nála, mert a régi tulajdonos osztalékot követel a már eladott részvények után... Mit képzelnek ezek a lélek-brókerek manapság?

Meg halad végkifejlete felé a Leonidász csillaghajó aktuális kalandja, de sajnos semmit nem árulhatok el a folytatásokról... Talán csak annyit, hogy tervezem, hogy írok még hozzá, valami új epizódot / évadot / stb... Majd Ninares-t is jól megfűzöm erre...

2008. október 30., csütörtök

"Oh my dear, I remember the night..."

"Remember the first dance we shared,
Recall the night, you melted my uglyness away..."

Sután csókolok... Erre ma este kellett rájönöm, amikor hosszú idő óta először randiztam... De mindegy... Csak égő.. vagy ilyesmi... vagy nem tudom.

Persze a nevét nem fogom leírni... egyelőre... Senkinek semmi köze hozzá, legalábbis egyelőre... Majd egyszer, talán...
Ismét egy szalag az internetes társkeresők zászlaján, néhány levél, egy személyes találkozó. Bár elveimmel picit szembehelyezkedve megcsókoltam az első randin... Bár be kell valljam, hogy nem szerettem volna a véletlenre bízni a dolgot, mert kölcsönösen nem mertük kimondani, hogy élvezzük egymás társaságát... Aztán valahogy kiderült, és a feszélyezettség is lankadt... Ez van srácok... Szerelmes vagyok... Végre és megint! És most ismét maradéktalanul boldog...

"I wished Ihad an angel, for one moment of love,
And now, I have an angel, to love her so much!"

2008. október 24., péntek

Ha eljön a csend...

Ha eljön a csend,
s a tűz ismét fellobban,
visszatérnek a boldog napok,
s méhek zümmögnek minden virágban.

Majd ha eljő a csend,
szívünk ismét igaz lesz,
s eljön újra az idő,
mikor mindenki csak jót tesz.

S ha eljő a csend,
a virágok ismét nekünk nyílnak.
Az ifjú vándor útján megpihen,
s mind a tűz mellett táncolunk vidáman.

S tán majd akkor
a te szíved is tiszta lesz,
s nem bántja majd gond és bánat.
S majd akkor, ránk borul a csend…

Fekete szimfónia... (Within Temptation, 2008)

"Sanctus, espiritus, redeem us from our solemn hour..."

Mindig csodáltam a zenészek találékonyságát. Sok-sok világhíres zenekar készített már közös albumot a környékükön tevékenykedő komolyzenészekkel. Amiért ezt most mindjárt az elején felhozom, az nagyon egyszerű: Egyik kedvenc külföldi zenekarom, a Within Temptation is nemrég adta ki egy ilyen jellegű koncertalbumát, és épp ezt hallgatom. Csodálatos, ahogy a szimfónikus zenekar kiegészíti a gothic-metal stílus amúgy is szívetgyönyörködtető tónusait... Egy, és elválaszthatatlan lesz, és sokkal szebben szól.

"Jillian, oh Jillian..."

Kedves írótársam pedig szép, és mélyenszántó gondolatainak egyszerűsége pedig ismét megindította az írási kedvemet...

Hogy mi történik manapság velem? A héten két egymást követő nap, kedden és szerdán voltam edzésen. A keddi azért volt érdekes, mert egy gyerekcsapatnál tettem látogatást, és ismét rájöttem az alap igazságra, hogy a gyerkőcöket nem lehet kifárasztani kellőképp egy edzésen... Meg szegény Zsolti... Picit összerugdaltuk... picit... Semmi baja nem lett mielőtt valaki rosszra gondol, csak hát... Barnára készül a fiú... Szoknia kell... Az új kardom is jól vág...

Csak hiányzik vaaki, akit szerethetnék. Egyébként kedden edzés után hazakísértem az egyik lányt a "nagyok" (17 felett tippem szerint) közül. Nem tudom, azok a bizonyos pillangók a pocimban megint nyüzsizni kezdtek... Bár nem számítok túl sok jóra...
És tartottam nunchaku edzést a "nagyoknak"... jól kimozogtuk magunkat... Nekem majdnem leszakadt a karom...

"She rules, o o o o o... Until the end of time She gives and She takes"

Ismét elkezdtem ezoterikus témájú könyveket olvasni, mert régi ihletem is a világban járva és szemlélődve élt bennem, és muszály visszanyernem, mert addig is hangot/betűket tudok adni érzéseimnek, amíg nincs, akivel megosszam, és együtt létezve érezzek.

"She rules, o o o o o... Until the end of time She goes away..."

/ Az idézetek időrendben ezekből a dalokból származnak:
- Our solemn hour
- Jillian
- Mother Earth (2x) /


"Létező fénye
Adj új erőt célomhoz!
Magasba emelj..."



"Blessed be, by the Mother of Moon and Father of Sun"

2008. október 21., kedd

Hétköznapi idegességek...

Le vagyok maradva... Több mint egy hete egy sort sem írtam... Mi lesz így a fogadalmammal? ÁÁÁ

Mondjuk a mögöttem álló hét után ezen már nem is csodálkozom... Telefonközponti rendezőn végrehajtott, összehangolt ellenőrző hadjárat, majd mellék áthelyezés, és központi kártyacsere... Így leírva nem olyan sok, de végigszenvedve... Na jó... Maradjunk annyiban, hogy elég nagy szívás volt.

Bár mentségemre legyen szólva, hogy Morawsky kapitány kalandjain azért gondolkodtam pár sort, és már megvan ennek az epizódnak a lezáró szakasza... Ne várja senki, nem fogom leírni, hogy mi lesz...
Nézegettem Ninares kalandjait Oslo-ban, hát most nadddon irígy vagyok rá, hogy neki lehetősége volt kimenni... De örülök is, hogy sikerült...

Most szót kellene ejtenem a netes társkeresők kilátástalanságáról... Eddig 3-ra regisztráltam, de még mindig NULLA a kapott levelek száma... Pedig mennyit körmöltem, kattintottam, és fogalmaztam, agyaltam... Ez a mostani lecke, amit meg kell tanulnom ezek szerint... Ismét megtanulni egyedül lenni.

Mi ebben az idegesítő? Az hogy most 25 évesen szembesültem azzal, hogy szüleim 26 évesen már kétszeresen is szülők voltak... Persze, kitolódnak a határok, mindenki erről cikkezik az idevonatkozó médiumokon, de akkor is idegesítő. Mégha lenne is valaki a láthatáron, akkor nem kellene ezzel foglalkozzak. GRRRR

Na most akkor mi van?

Elveszítettema fonalat... Most is melóból zug-gépelem be ezt a néhány gondolatot... Dolgozni kellene... Vagy valami...

Inkább megyek, nem is fárasztalak titeket ezzel a sok baromsággal, remélem szerdára valami jobbal is előállhatok...

2008. október 13., hétfő

Halad a szekér, ki tudja hol áll meg...

Először is a munka nem jó... Nem nemesít, nem okoz örömet, és még a kezed is piszkos lesz. Főképp érvényes ez a Műegyetem telefonrendezőire, amiket manapság hivatalból látogatok, dokumentálási célból. Ha ma fél óra alatt két kiló koszt nem szedtem le a kábelezésről vezeték visszakövetés közben, akkor én ott sem voltam... Márpedig órákig sikáltam a kezemet szappannal és körömkefével... Mindegy, ezt is meg kell valamikor és valakinek csinálnia, inkább én, mint valaki más... Legalább értek is majd hozzá, ha hibát kell keresni benne.

Másrészt Ninares már két újabb résszel gazdagította Cross hadnagy történetét, érdemes elolvasni a folytatást. Remélem, hogy télleg lesz belőle valami... Jól jönne némi elismertség... Szerintem Neki is...

holnap is meló.. jajj de jó!

2008. október 11., szombat

Társszerzők egymás között...

A múltkori novellám sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy folytatom a történetet, egy másik blog hasábjain... Ebben társszerzőként segítségemre lesz Ninares, aki azonnal magára ismert Cross hadnagy személyében... Lehet szurkolni!!!!

Az új blog elérhető a novella végén lévő linken...

És ha addig nem tudnék mit írni:
"BON VOYAGE, NAMÁRIÉ, és még sok köszöntéssel JÓ UTAT NINARES!!!"
(a részletek az Ő blogjában)

2008. október 7., kedd

Egy különleges parancsnok...

- Leonidas csillaghajó az űrkabinnak... Kérem, azonosítsa magát!

- Itt a KRY-557897 teherszállító kabin, Alexej Radulov kapitány beszél... Emberi- és eszköz-utánpótlást hoztunk... Dokkolási engedélyt kérünk...

- Értettem KRY-557897, dokkolási szekvenciát aktiválni, kód MX7897C45, dokkolási engedélyt megadom, üdvözlöm a hajón - a kommunikációs terminálon egy újabb pötty váltott zöldre, s a kezelő elégedetten dőlt hátra magastámlás székében... Megjött az utolsó transzport is, lassan végetér ez az unalmas rutin szervíz is, és indulhat egy újabb felfedezőútra, egy új, még fel nem térképezett szektorába a hatalmas világegyetemnek.

A Leonidas a Földi nemzetek egyik rég dédelgetett álmát megvalósító terv keretein belül született, melynek célja az emberiség szaporodó tömegei számára új területek keresése, és meghódítása volt. Már jó néhány éve lehetett, amikor az első csillaghajó megindult a Mars felé, miután a Hold felszíne létesített kolónia elérte az 5 éves folyamatos működést. A Leonidas az ötödik hajó ebben a tervben, és eddig a legkorszerűbb, mivel egy sajnálatos szerencsétlenség során mindkettő az őt követő hajók közül nyomtalanul eltűnt a Naprendszer távoli bolygói között. Friss fejlesztések beüzemelésére, és generál szervízre érkezett vissza kb. két hete az Alfa Centauri körzetéből. A legénység szerette ezt a hajót, és szerette a feletteseit. Érdekes közösség alakult ki a hosszú út alatt.

Cross hadnagy erről természetesen mit sem tudott. Az Európai körzet katonai akadémiáján frissen végzett tisztet is meglepetésként érte a parancs, miszerint ő veszi át a helyét a hajó pszichológusának, akit nemrég nyudíjaztak. A kabinból kiszállva egyenest a parancsnoki szállás felé vette az irányt. Csengetésére a parancsnok azonnal ajtót nyitott.

- Jillian Cross hadnagy szolgálatra jelentkezik uram!

- Pihenj hadnagy. Az alapkiképzésen elért eredményei alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire alacsony. Ráadásul akadémiai felettesei sem közölték, hogy egy ilyen bájos hölgy lesz a társunk ezen a hosszú úton. Kérem, kerüljön beljebb. Parancsol egy teát?

- Köszönöm uram, elfogadom... Picit hideg volt a kabinban, és hosszú volt az út.

- Hát igen, sajnos még mindig nem szigetelik őket rendesen. De foglaljon helyet addig is, még elkészül...

A hadnagy érdeklődve nézte a parancsnok kezén terpeszkedő fekete foltokat...

- Hogyan sérült meg a karja uram?

- Óh, nem sérülés, csak éppen a szolgálati bakacsomat tisztítottam. Tudja nem bízom az ellátón lévő droidokban... Néhány alkalommal nem igazán egyben kaptam vissza a surranómat, és egy hosszú úton nincs mindig lehetőség újat beszerezni... A raktár kapacitásai is végesek. Még megboldogult édesanyám tanított meg ezekre az alapmozdulatokra, és jól jött ez a tudás az élettartam növelése érdekében. Egyébként a legénység minden tagja saját kezűleg tisztítja és ápolja a cipőit, ez egyfajta kabala, és az összetartozásunk nem hivatalos jelképe... A gépek helyére pedig így hasznosabb dolgokat tudunk helyezni...

- Uram bizonyára tréfál... Nem tudom elhinni, hogy egy főtiszt saját maga fényesíti a bakancsát... Ezt tisztelettel megjegyzem, rangon alulinak tarthatják a Földi központban.

- Nem érdekelnek a tintanyalók. Én katona vagyok, és bár híradós tisztként kezdtem a pályafutásomat, de a sok bevetés kellően megkeményített ehhez a munkához. Az embernek szüksége van némi elmélyült cselekvésre olykor. Ezt az embereim is hamar megértették, és követték a példámat. Nem kértem, nem utasítottam őket erre, és önnel sem fogok így eljárni. Saját döntésére bízom ezt a helyzetet, a ma érkezett újoncok miatt egyébként is kénytelen voltam egy felújított cipőtisztító gépet beszerezni. Remélem, ez jobban fog működni, mint az eddigiek, de én már nem szokom le arról, hogy magam csináljam... Tudja, valahogy fényesebbnek látszik, és kényelmesebbnek érződik ha tudom, hogy ez az én munkám eredménye... Az uniformisomat is magam vasalom... Ez a Zen... A tökéletesség felé törekvés. Apró dolgokban is lehet tökéletességre törekedni, nem csak a magas hegységekben megbújva, elvonulva egy kolostorba, elmélkedve és imádkozva.

A hajón hirtelen remegés futott végig.

- Martin Amber másodtiszt a hajó legénységének: Először is szeretném üdvözölni az újoncokat, kijelölt szállásuk a "B" szektor 14-es körletében van... Az ott lévő társak majd ismertetik a szabályokat és kiosztják az ellátmányt. Másodszor pedig kérek mindenkit, hogy készüljön fel az indulásra. Mindenki a helyére!

- Matthew Morawsky kapitány, hangazonosítás... - az automata halk pittyenéssel jelzi, hogy a hagazonosítás sikeres - A tisztek és altisztek, itt a kapitány! Mindenki jelentkezzen a hídon, egy standard óra múlva múlva eligazításra. - klikk, és a hangosbeszélő elnémul. - Cross hadnagy, a szállása az "A" szektor 24-es kabinja. Itt a hívója, kérem amennyire lehet, mindig hordja a kezén. A hajó rendszere hang, biometrikus és az adóba épített parányi rádióállomás jele alapján azonosítja majd. A szükséges adatokat az akadémiától megkaptuk, így innentől mindenhez hozzáfér, ami a munkájához szükséges. Várom a hídon az eligazításon, addig is viszontlátásra. Leléphet!

A hajó méltóságteljesen siklott ki a dokkból, a legapróbb tévedés, hiba vagy felesleges mozdulat nélkül... Látszik, hogy összeszokott egység vezeti. Cross hadnagy a parancsnoki híd ablakából még egy utolsó pillantást vet a mindig kéklőn ragyogó Föld Anyára, majd a hajó egy éles fordulót követően megindul az ismeretlenbe...

- Térkapu szekvenciát aktiválni! - hallatszik a kapitány utasítása - Ugrókaput nyiss... MOST! Cél az Alfa Centauri, hajtóművek a maximumra!
A monitorokat még mindig a Föld képe tölti be, s a kapitány halkan, sóhajtva suttogja:
- Namárié Amin Arda, Namárié Amin Ithil...
... S a hajót elnyeli az ugrókapu, s a fénynél is gyorsabban elindul uticélja felé...


Folytatása következik:
A Leonidas csillaghajó kalandjai

2008. október 6., hétfő

A sivár állandóság...

"Vérbe holt mező,
Felette a csatazaj

Csak múló árnyék..."

Egyhangúság...
A percek néma vánszorgása, majd eltűnése az ismeretlenben. Lassan ketyeg az óra, mintha minden tikk és takk között létidők peregnének le. Egyedül vagyok... Egyedül az irodámban napközben, egyedül a gépem előtt ülve most, egyedül nekem zeng a Gregorián kórus a winampomon keresztül. Egyedül létezem, egyedül járom az ösvényemet. Hozzá kell szoknom az egyedülléthez, hisz vándorolnom kell, amíg újra el nem jön az ideje a szerelemnek. Nem szabad siettetnem, hisz minden apró mozzanatot egy újabb lehetőség bimbajának tekintek, ami nem helyes, és sok csalódáshoz vezet.

Sivár állandóságban élem napjaim, és bár minden nap más, a világ is változik álandóan körülöttem, de azért a lényeges dolgok nem változnak... Nincs kivel nevetni, nincs kit szerelemmel szeretni. Lehet, hogy télleg hajszolom a lehetőségeket, 2 társkeri oldal, néhány félreérthető pillantás környezetemben élő, saját bevallásuk szerint "nemjövökbenekik" csajállománytól. Most mit kellene tennem?

Beelsüppedek, és beletespedek ebbe a sivár egyenletességbe, és az ihletem is elszáll... Kezdem érezni jeleit magamon. Holnap valamit tennem kell ez ellen, és csak azért nem ma, mert már leragadnak pilláim, és beteg is vagyok...

---------------------------------------------------------------------------------------

Hétvége... A Nyílt Harcművészeti EB... Jó volt... Bár nekem a portai asztal jutott osztályrészemül, de amikor volt pár percem a kajálás felé vagy felől, beugrottam és megnéztem a küzdőket... Sok kritikát hallottam a verseny során, de el kell ismernem, hogy azért teljesítmény, amit az asztalra tettek. A szervezőtársaimmal pedig jó munkát végeztünk, hisz egyesületünk sok-sok elismerő szót kapott általunk...



Jó éjt, kedves olvasó....

2008. szeptember 29., hétfő

"Egy meggyötört lélek dala"

Az alább olvasható "verset" 2002-2003 környékén vetettem papírra... Pontos időpontját nem tudom megmondani, mert az akkori lelki válságban született írásaim közül nem mindet datáltam...
Ami biztos, hogy Vácon íródott, valószínűleg akkor, amikor beláttam, nincs több esélyem első szerelmem visszaszerzésére. Álljon itt sötétlő mementójaként az elkövetett, és soha többé meg nem engedhető hibáknak...
----------------------------------------------------

Mi az?
"Egy meggyötört lélek dala"

Mi az, mi távolabb visz,
Ami nem enged, mi eltaszít
E gyönyörű partok elől?

Mi az, mi a gyönyört rúttá tesz
i,Mi az ártatlan lelket mérgezi,
S a lélek süketté válik...

Mi az, mi nem lehet enyém,
Mert elkövettem pár hibát,
Miknek réme már csak távolról kiált!

Mi az, mi fogva tart,
Mi nem enged, hiába küzdök,
Cellájába zár szüntelen!

Ki az, akinek szeme, arca, szavai
Még most is elmémben járnak,
Mint múlt idők tűnő szellemei!

Ki ellen vétkeztem, hogy
Ezek a sorok marják tudatom,
S érzéseim rabja vagyok!

A szerelem lenne?
A tiszta,Minek minden hangja szép,
S eltöltötte valaha szívem?

De nem! A szerelem vak,
S számító! reményem darabokra törte,
De az erő még bennem él...

Bennem ég a tűz,
Mi lelkemnek erőt ad,
Hogy legyőzzem önmagam!
(Lun, 2002-2003)

Ismét a céltalan út...

Ismét éjfél, ismét az éjjeli csend honol a táj felett...
Napnyugtakor ébredt, és felkelés után nyújtózott egy hatalmasat az éj leánya... Köntösének csillagai felragyogtak, s békés álmot hoztak erre a féltekére a világnak. Csak én klimpírozok még mindíg itt... Egy e-mailre vártam, de rá kell jöjjek, hogy sohasem fog megérkezni... Hát, a netes társkeresés már csak ilyen bizonytalan biznisz... Sohasem tudhatom, hogy mikor jön el az én időm... Bár felteszem, hogy most még büntetésemet töltöm, mellyel tartozom még az életemnek... A sok áldozat között, amit önként vállaltam, sajnos jópár olyan dologtól is elfordultam, amelyekhez elveim folytán ragaszkodnom kellett volna... Ismét az elmélkedés, és a világ passzív szemlélése következik....

hat év... pontosan akkor léptem erre az ösvényre először, és két évet bolyongtam rajta céltalanul, s lám ismét idevezetett életem útja, hogy kerengjek, és megtiszuljak ismét a földi élet terheitől, s majd újult erővel vethessem magam egy új szerelem hálójába... Jól ismert érzések kavarognak bennem: a vidámság álarca mögött lelkem forr, lázong a fennálló helyzet ellen, de sajnos be kell látnom, és lelkem mélyén tudom, hogy ez a helyzet most nem változhat! Nem léphetek vissza... Nem adhatom meg magam a csüggedésnek, és nem választhatom a rövidebb utat... Nem tehetek szívességet a világot emésztő betegségnek, hogy önként dobom el a lehetőségeimet...

"De eljön az idő, mikor én is letérek.
S meglátom a Nap fényét,
S a tömény illatban, kábultan fekszem,
napokig, hetekig, hónapokig,vagy egy életen át.

S majd azután?

Majd aztán én is láng leszek.
Lobogok majd a csarnokban,
és újra boldog lesz szívem..."
(Lun, 2002.12.16, Vác)

Akkor régen az iaido segített... Az újdonság varázsával hatott, és kiegészítette a kezdő wiccaként felmerülő réseket. Most? Most szembesülnöm kell azzal, hogy a wiccától is elfordultam, elhanyagoltam vállalt kötelmeimet és megtagadtam elveimet... Miért tettem? A válasyt soha sme fogom megtudni...

"Ki vagy Te? Mi értelme az életednek?" (Lorien, Babylon 5)

Mindig a legegyszerűbb kérdések a legnehezebbek... És mindíg a legegyszerűbb kérdések a legfontosabbak, mivel a válaszaink állandóan változnak, pillanatnyi jellemünk befolyásolja őket.

Holnap újból elkezdem... Felkelek a földről, leporolom bepiszkolódott ruhám, s újra harcba szállok a boldogságért; újból megpróbálom megtalálni az ösvényt, ami elvezet saját magamhoz. De addig tudatomat eméssze újra az a tűz, mely utam elején verseimet ihlette, s tisztítsa meg lelkemet... Legyek eggyé újra a Mindenséggel, s többé el ne hagyjam!

"I amar prestar aen... Han mathon ne nen, Han mathon ne chae, a han nostron ned gwilith..." (Fangorn, LotR)

2008. szeptember 27., szombat

Állomás...

Hullanak az esőcseppek, s nagyot koppannak a pályaudvar kövein. Egy leány áll ott, s figyeli a vagonok végtelen sorát, s hallgatja a tovatűnő kattogásukat a végtelen sínrengeteg buja kuszaságából.Szívében szerelem lángol, s szeme folyton keresi kedvesét a leszálló tömeg sokaságában, de nem lát mást, csak a peront elözönlő, majd onnan hirtelen eltűnő embertömeget. Vasárnap van, mégis mindenki a hétköznapok rohanásával suhan tova.De hirtelen eljő a csend, s a világ lelassul. Egy hosszú hajú ifjú ugrik le a beérkező vonatról, s a lendület meglibbenti szőke haját a késő-tavaszi szellőben. A fiú a leány felé indul lassú, mégis határozott lépteivel, s mikor meglátja kedvesét felé rohanni, felnyitja ernyőjét, hogy megvédje magukat a csepegő esőtől. A leány odaér, csókot váltanak, s átölelik egymást.- Üdvözlégy Szerelmem, már nagyon hiányoztál…

2004. 05. 09. Vonaton

A szerelem lépcsői, avagy "a kémia egy jetiszerű bazinagy állat"

"Szeretet nélkül üres a világ,
Szerelem nélkül meghal a vágy..." /Lun Istar - A Mindenség/

----------------------------------------------------------
Most indíthatnék azzal, hogy a szerelem egy bonyolult kémiai folyamat által kiváltott fals érzet, amely elhiteti velünk, külső szemlélőkkel, hogy az emberi faj még mindig naiv, ennyi katasztrófa láttán...

"Megméretheted tudatlanságodat abban, hogy mennyire hiszel igazságban, és a sorscsapásokban..." / Richard Bach - A Messiás kézikönyve/

Télleg ennyire egyszerű lenne a képlet? Egyltalán foglalkoznék ezzel a kérdéskörrel, így a fürdőkádból frissen kikászálódva, hogyha ennyire egyszerű lenne? Na ugye, hogy nem...
Pártatlanságom csorbáját nem áll szándékomban kiköszörülni, és elárulom: facér vagyok éppen... Most ezte természetesen nem felhívásként közlöm, ugyanis a keringőhöz most valahogy nincs kedvem... Önnön szubjektivitásomat igazolom, vagy épp objektíven vállalok felelősséget minden egyes szavamért... ki-ki döntse el, hogyan szeretné értelmezni a leírtakat...
A szerelem vak, süket, és béna állatfajta, de talán épp ezért rajongunk érte mi, minden apró és betegecskének látszó lényt megszánó emberek... Vagy talán hozzátartozik genetikai devianciánkhoz, mellyel öntudatra ébredtünk, és mindenható intelligenciánkkal igába hajtottuk a világ minden kincsét? minkét dologban a válasz természetesen NEM... Így, nagybetűvel, aláhúzva (kétszer is, és retinaégető fényerővel villogtatva a végtelenségig)

A szerelem a szeretet egyfajta átértelmeződése, az a különleges állapot, amikor minden, de minden lelki energiádat egy személyre fókuszálod, és életed minden örömének forrásává teszed. Örömödet leled benne, hogy megérintheted, hogy megsimogathatod, hogy becézheted, hogy hozzábújsz, hogy átöleled, és forró csókot lehelltek egymás ajkára. A sor végtelen hosszú, majdnem mint az, amelyben életem eddigi legnagyobb szerelme felsorolta, hogy mennyire sokoldalú vagyok, és igaza is volt... Most tekintsünk el attól a két sziklaszilárd ténytől, hogy nem vagyunk már együtt, és hogy nem nagy dolgokról beszélek most a sokoldalúság köntösében járva: kispárna, nagypárna, alvómaci, pulcsi...
Ugye? Egy emberi lény mennyi élettelen dolgot tud helyettesíteni saját akaratából, csak hogy örömet okozzon kedvesének... Na ugye, milyen egyszerű is ez? Lehet gyakorolni... (ichi-re kispárna vagy, nyi-re pedig alvómaci...)
A szerelemben sem szabad megfeledkezni az élet apró örömeiről, a mindennapi sikerekről és kudarcokról, az egyéb emberi kapcsolatokról; inkább még mélyebben bele kell merülni mendezekbe, de immár kettesben, kézen fogva kell sétálnotok közös világotok rétjein.
És most lépjünk még egy lépcsővel fejjebb abban a bizonyos lépcsőházban, amit Életnek neveznek... Bár a következő pontot inkább az ösztönlénység felé való visszalépésnek tekinthetik páran, de elárulhatom, hogy ők tévednek...
A szerelmi élet velejárója az intimitás is, az érzékek, és az igazi "kemény vegyületek" játéka... Még mindig nem a szexualitás, az talán majd következőnek... Lassan kell építgetnem gondolatmorzsáimból ezt a bejegyzést...
Tehát az intimitás: bizalmasság, bennsőségesség, meghittség... Nálam egyszerre jelenti mindezt, ha külön kell valamelyik eleme, akkor külök használom az adott szót, nem globálisan...
Tehát ráhangolódás a másik félre nyugodt, zavarmentes környezetben (tesók szobából alacsony röppályán történő kirepítése, némi fagyipénz társaságában), elöre nem deklarált formák és etikett szerint. Fontos? Természetesen... Továbbra is leszögezem, itt inkább a beszélgetős, bújós, néha picit birkózós-csikizős, de leginkább jó hangulatú együttlét, a szerelmi kapcsolatok alapja... Kihagyása végzetesen rövid kapcsoaltokat vonhat maga után...
Bépont... ugyanide... még egy lépcső... ez már nem a csiklandozás... Ez a különféle ruhadarabok alá történő beférkőzés művészete, de még mindig nem a csúcskategória... Feltérképezés, a különféle hiperaktív ingergócok felkutatása, és stimulálása... Itt már a kémia igencsak kaparja azt a bizonyos ajtót, és a kémia egy jetiszerű bazinagy állat... De még nem jött be a szobába, de a szaga már bekúszott az ajtó alatt...
Kövipont és lépcső kivitelezéséhez szükséges ruhamennyiségről megoszlanak a vélemények... Igen, a fránya kémiát beengedjük az előszobába, lábtörlés céljából... komolyodikj a helyzet, a megtalált ingerközontokat kezdjük csúcsrajáratni...
És befejezésül jöhet a kémia a lakásba, sáros talpaival mindent legázol...
Mondhatnám, hogy az ember életének egyik legmeghatározóbb pillanata, amikor néhány másodpercre kéjben és gyönyörben egyesül a társával, és rajta keresztül mindenséggel... A pillanat, amit ezen lépcsők végigjárása nélkül nem igazán tud értékelni senki... NA jó, tudom, ismerem a ház elejét bemázoló grafity-különítményt: a pasik minden ingerközpontja kb 20 centibe sűrűsödik, de ez természetesen nem igaz... Vagy legalábbis az ösztönlényként tengődő és az örökkévaló szépség lépcsőit nem ismerő laikusok (nem nézem le őket) így gondolhatják...

Visszaolvasva ezt a bejegyzést igazából nem erről akartam írni... De valahogy örülök, hogy mégis ezt sikerült belőle kihoznom...

2008. szeptember 24., szerda

Apró nehézségek...

Most így megint éjfél tájban elgondolkodtam a blogírás nehézségeiről: Mi lesz, ha elfogy az írni való?
Áh, ez nem történhet meg-vigasztalom magam- olyan nincs, hogy semmi említésre méltó ne történne pici világomban...

Most is néhány ilyet szeretnék megosztani, kevésbé irodalmi stílusban:

Kedves ismarőseim és barátaim tudják, hogy a hét elejétől állok alkalmazásban kis hazánk egyik legjelentősebb felsőoktatási intézményénél, mint számítástechnikai meg telefonos műszaki elintéző csapásmérő kartárs-pajtás... Az intézmény neve nem lényeges...
Mai napomat annak szenteltem, hogy feltérképezzem (frissen integrálódó kartársként) kollegiális környezetemet, hisz mindig jó, ha tudom, kinek mi a gyengéje, bogara, érdeklődési iránya. Páldául kiderült, hogy egyik kedves kollégám érdeklődik a harcművészetek irányába (Persze inkább passzív szemlélőként). Egy másikról kiderült, hogy a számítástechnikai őskortól foglalkozik gépekkel. Újra meghallgattam a kötelező, és leginkább saját bőrömre menő balesetvédelmi eposzt, ami azért érdekes, mert szerverfarmocskánk tűzoltórendszere igencsak agresszív elven működik... Maradjunk annyiban, hogy inkább tartózkodnéék a forrásban lévő bor mellett ősszel a pincében, mert a fulladás folytán történő elhalálozás mindkét helyen garantált, csak nem mindegy, hogy egy hordó borért, vagy néhány egykrisztálykupacért kockáztatok... mármint látogatást... állítólag a szerverfarmon kb fél percem van a legközelebbi vészkijárat elérésére... reméljük nem lesz rá szükség... HA igen, edzőtáborban megtanultam futni (mint a nyúl),
Megkaptam céges emilcímemet is, amihez hozzá tartozik, hogyha picit türelmesebb vagyok, akkor nem kellene Lotus-szal szívnom a fogaimat, hanem puTTY-olhattam volna is (terminál kliens)... na mindegy, nem megy ez a linuxra átállás...

Hazatérve térhettem ki régi melóhelyem felé gépet mókolni (igen, trágya munka volt) 4 órában zsebecskébe mindössze 2000, infláció-rezonáns jó magyar forintért)...

A nyár is baromi gyorsan elment... Hétfőn agyaltunk kedves haverommal ezen... "Úhh basszus, majdnem tegnap volt, amikor..." kezdetű mondatok repültek alacsony orbitális pályán...
Télleg gyorsan elment... Júliusban még unatkoztam, aztán az augusztusi tábori szezon...
Ninares és még sok más pozitív életvidám ember részvételével... Bár a gyerektábort leszámítva picit nyögve nyelős volt a hozzáállásom... na mind1...

Megyek alvadok reggelig, mert a napi parancs üvegkábel szerelés lesz, és még életemben nem próbáltam, és nem kéne fáradság folytán az ujjaimból is optikai interfészt faragni... Bár kifejezetten előnyös lenne az internetet egyenest az agyamba vezetni némi száloptikán, kihagyva a számítógépet a rendszerből... de hát ezt hagyjuk a jövő kutatóira...

Meg este edzés is lesz, aztán majd megint éjfélkor kerülök ágyba... vagy nem...

Legyen avége egy haiku a világ sivárságáról:

"Vérbe holt mező,
Felette a csatazaj
Csak múló árnyék..."

2008. szeptember 23., kedd

Néhány szó a szeretetről...

Kellemetlen események késztettek ennek, az alapetően szívemnek is kedves emberi érzésnek mostani leírásáshoz. Aki netalán magára ismer a kellemetlen események mögött, az nem biztos, hogy a véletlen műve...

----------------------------------------------------------------------
Szeretet:

A tiszta és őszinte szeretet egy a legősibb emberi érzések közül. Mondhatnánk azt is, hogy az intelligencián, a nevetés képességén és a behajtható hüvejkujjon kívül ez tesz igazán minket különbözövé az ösztönlényként tengődő állatvilágtól.
(Nem mintha az állatok nem lennének boldogok, vagy ne szerethetnének, hiszen tudjuk, hogy ők is képesek ilyesmire, de választékosság tekintetében nem érik még fel sajnos az emberi szeretetet, vagy boldogságot...)

Szeretet és boldogság... Óh... Valami igazán jó párosítást kerestem, és most megtaláltam...
Aki feltétel nélkül, és tisztán képes szeretni, előbb-utóbb elnyeri a boldogságot...
Milyen kár, hogy az ilyesmi csak gyermekkorunk tündérmeséinek lapjain teljesedik be... Bár természeretesen nem a mesék kiagyalói naívak, vagy eltévedtek, csak napjaink világa egy ilyen sivár, érzelemmentes hely, ahol az igaz értékeket sajnos már nem igazán becsüli senki meg...

Büszke vagyok arra, hogy tudok feltétel nélkül szeretni ebben a kihűlt világban is. Az élet apró szépségei sok érzelmet szabadítanak fel lelkemben, amit most szeretnivaló kedves nélkül sajnos nem tudok hol kiélni. Így marad a szeretetbank üzemeltetése...
Nem vicc:
Fogod a túláradó szeretetedet, és kamatmentes, vissza nem térítendő támogatás formájában embertársaidnak adod. Na persze, hogyha vagy elég merész ahhoz, hogy bizonytalan befektetésbe fogj... Mondhatnánk azt is, hogy filléres hitelt folyósítasz...
És mit kapsz vissza? Nagyrészt semmit, de azok, akiknek a te pici szeretetmorzsád épp meghozta az átlendülést az élet napos oldala felé biztosan megtalálnak, és százszorosan... nem is: százezerszeresen adják vissza a szeretetedet.
Persze nagy a rizikó is, mert az emberek önzőek (ez is egy igazi különbség az állatvilághoz képest).
Sok szeretetet kell szétosztanod, amíg egy apró morzsányit is visszakapsz, de szíved minden boldogsága legyen akkor veled, mikor megkapod, és boldogsággal telt élet lesz osztályrészed...

Szeresd embertársaid
szeresd családod, szeresd barátaid
szeresd kedvesedet mint senki mást a világon
Szeresd a világot, mely körülvesz
Szeresd a természetet, és bolygódat ami hátán hordoz Téged

S ha mindezeket szívedbe zártad szereteted gyémántkemény lakatjával,
Akkor szeresd önönmagad,
és élj választott hitednek és hivatásodnak, és szeresd azt is tiszta szívvel

S egy örök, szeretetteljes élet jut neked osztályrészül, s talán hozzájárulhatsz ahhoz is, hogy a világ ismét egy barátságos hely legyen.

"Legyen Úgy!"

2008. szeptember 20., szombat

Éjféli elmélkedés

Komoly gondolatok általában éjjel, vagy a természet csendjétől körülölelve rohamozzák meg az embert, legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Néhány gondolatébresztő, érzelmes szám meghallgatása után óhatatlanul is szembesülnöm kellett saját helyzetemmel, és jelenlegi helyemmel ebben a világban.

Ismét blog... Ismét írások...
Ismét ismeretlen és ismerős emberek esetleges hozzászólásai.
Csodálók és tisztelők arccal, arc nélkül, és lehet, hogy arcátlanul arcoskodva...

Kell ez nekem? Önzően önös érdekeim megkívánják önönmagam lélektelenül lelkesítő, vagy tán lélekemelően emelkedett, felmagasztaló, vagy tán megalázó kitárulkozásait?
Remélem kedves olvasóm még nem veszítetted el a fonalat szavaim szörnyű szövevényesen tekeredő kígyőbőrének tekervényein.

Játék a szavakkal? Tánc az érzésekkel? Mégis mily cél kell, hogy blogomat, mint eszközt szentesítse? Tudom most a választ? Kell most tudnom? És a legfőbb kérdés, hogy miért fecsérelem saját, és mások idejét ily értelmetlen szócsavarásokkal?

--------------------------------------------------------------------

Éjfél van...
A hold rója évmilliós körútját a csillagok között az égen. Az álomtündérek még nem értek ide, de lehet, hogy nem is készülnek felém vetődni? Részemről teljesen mindegy... Legalább írok néhány sort. Ismét elkezdem kitölteni az élet leckekönyvét, elkezdem levezetni az élet értelmét, s ha butaságokat írok a képletbe, akkor most nem fogom kitépni a lapokat, mint tettem az elmúlt négy évben. Most igyekszem a hibás következtetésekből tanúlságokat levonni, és nem szimplán továbblépni. Túl sok barátom lapját téptem ki a múltban, és túl sok lehetőség előtt vágtam be durván az ajtókat, csak hogy az örökkévaló szerelem ígéretéért éljek. Ezt a hibát nem szabad többet elkövetnem.

Teljes agytisztító zenekúrát tartok, a fejhallgatómból durvábbnál-durvább ritmusok dübörögnek át hallójárataimon és elmémen, mint egy megvadult úthenger... Menekülnek a csalfa érzelmek, száradnak a szomorúság hófehér, fagyos könnyei...

Egy új nap virrad holnap, mely magában hord egy másik lehetőséget az életre, sok lehetőség fonala szakad el minden másodpercben, mely addig eltelik.
Vár a fürdőkád, és utána az éjjel békés vándorlása létsíkokon, időn és téren át.
Hogy ott mit találok, azt előre sajnos még nem tudom, talán útravalót a jövő utazásához.

Az élet szemlélődés, az élet tanulás, az élet tapasztalás.
Az élet kudarc, az élet csalódás, az élet elfordulás.
Az élet újrakezdés, az élet felemelkedés.
Az élet a szépség keresése...


"A kör előált,
Háromszorosan vetve, vízzel, sóval, és tűzzel.
Határain belül az én szentélyem vár,
Belőle gonosz távozz el!"

"Légy Áldott!"

Tegnapi haikuk

A tegnapi Duna-parti sétát megindító haiku-írás eredményei:

"Eleven világ,
Színe már szürkébe holt.
Őszi Duna-part..."

"Őszi Duna-part
Arcom szél cirógatja
Lelkem üres már..."


"Elmém üres már,
Gondolat nem járja át,
Jöjj el eszmélés..."

Az Ifjú naplója (újratöltve)

És újra blog...

Lehetett vagy 4 éve, amikor életem első blogjának véget vetettem. Nem azért tettem mindezt, mert tehernek éreztem a naplóírást, hanem mert minden energiámat felemésztette egy, az örökkévalóság ígéretével kecsegtető szerelem. Mára véget ért, és nekem újra önmagam keresése lett a feladatom: egy új életcél kitűzése, a régi hibák újbóli el nem követése, és a menthető megmentése a régi, mára romokban heverő kapcsolataimból.

Mi volt a pillanat, ami újbóli naplóírásra ösztönzött?
Talán a tegnapi délután érett meg újra az idő erre, amikor Vácott a Duna-part kövein álltam ott, ahol a föld és a víz összeér, és a folyó néha át-átöleli a part menti sziklákat. A változás szele fújdogált egész délután, és az volt az érzésem, hogy valakivel, egy rég látott ismerőssel találkozom, mielőtt leszáll az est.
Önmagam volt az ismerős... A part menti szélben szállva lelki füleimbe súgott valamit, ami szavakkal, sőt még érzékekkel sem fogható fel, a fagyott lélek borzongása, és a lelki béke melegsége egyaránt benne volt abban az érzésben.
Egy újbóli megtisztulás, egy újbóli eszmélés, egy újbóli halál erre a halott, kihűlt világra.

Fogadalmat tettem:
Újból írni akarok, újból megtalálni önmagamat.
Újból megtalálni a régi ösvényt, és többet le nem térni róla: megtartani a hagyományt, mely lelkemet összekötötte a mindenséggel, fel nem adni, inkább vele feloldódni egy új nap első sugarában. Elégni, elpusztítani az anyagiasságot, és újra fénylényként élni az örökkévalóságnak.

"De addig szívem csendes, és egy új hangra vár..."