"Szeretet nélkül üres a világ,
Szerelem nélkül meghal a vágy..." /Lun Istar - A Mindenség/
----------------------------------------------------------
Most indíthatnék azzal, hogy a szerelem egy bonyolult kémiai folyamat által kiváltott fals érzet, amely elhiteti velünk, külső szemlélőkkel, hogy az emberi faj még mindig naiv, ennyi katasztrófa láttán...
"Megméretheted tudatlanságodat abban, hogy mennyire hiszel igazságban, és a sorscsapásokban..." / Richard Bach - A Messiás kézikönyve/ Télleg ennyire egyszerű lenne a képlet? Egyltalán foglalkoznék ezzel a kérdéskörrel, így a fürdőkádból frissen kikászálódva, hogyha ennyire egyszerű lenne? Na ugye, hogy nem...
Pártatlanságom csorbáját nem áll szándékomban kiköszörülni, és elárulom: facér vagyok éppen... Most ezte természetesen nem felhívásként közlöm, ugyanis a keringőhöz most valahogy nincs kedvem... Önnön szubjektivitásomat igazolom, vagy épp objektíven vállalok felelősséget minden egyes szavamért... ki-ki döntse el, hogyan szeretné értelmezni a leírtakat...
A szerelem vak, süket, és béna állatfajta, de talán épp ezért rajongunk érte mi, minden apró és betegecskének látszó lényt megszánó emberek... Vagy talán hozzátartozik genetikai devianciánkhoz, mellyel öntudatra ébredtünk, és mindenható intelligenciánkkal igába hajtottuk a világ minden kincsét? minkét dologban a válasz természetesen
NEM... Így, nagybetűvel, aláhúzva (kétszer is, és retinaégető fényerővel villogtatva a végtelenségig)
A szerelem a szeretet egyfajta átértelmeződése, az a különleges állapot, amikor minden, de minden lelki energiádat egy személyre fókuszálod, és életed minden örömének forrásává teszed. Örömödet leled benne, hogy megérintheted, hogy megsimogathatod, hogy becézheted, hogy hozzábújsz, hogy átöleled, és forró csókot lehelltek egymás ajkára. A sor végtelen hosszú, majdnem mint az, amelyben életem eddigi legnagyobb szerelme felsorolta, hogy mennyire sokoldalú vagyok, és igaza is volt... Most tekintsünk el attól a két sziklaszilárd ténytől, hogy nem vagyunk már együtt, és hogy nem nagy dolgokról beszélek most a sokoldalúság köntösében járva: kispárna, nagypárna, alvómaci, pulcsi...
Ugye? Egy emberi lény mennyi élettelen dolgot tud helyettesíteni saját akaratából, csak hogy örömet okozzon kedvesének... Na ugye, milyen egyszerű is ez? Lehet gyakorolni... (ichi-re kispárna vagy, nyi-re pedig alvómaci...)
A szerelemben sem szabad megfeledkezni az élet apró örömeiről, a mindennapi sikerekről és kudarcokról, az egyéb emberi kapcsolatokról; inkább még mélyebben bele kell merülni mendezekbe, de immár kettesben, kézen fogva kell sétálnotok közös világotok rétjein.
És most lépjünk még egy lépcsővel fejjebb abban a bizonyos lépcsőházban, amit Életnek neveznek... Bár a következő pontot inkább az ösztönlénység felé való visszalépésnek tekinthetik páran, de elárulhatom, hogy ők tévednek...
A szerelmi élet velejárója az intimitás is, az érzékek, és az igazi "kemény vegyületek" játéka... Még mindig nem a szexualitás, az talán majd következőnek... Lassan kell építgetnem gondolatmorzsáimból ezt a bejegyzést...
Tehát az intimitás: bizalmasság, bennsőségesség, meghittség... Nálam egyszerre jelenti mindezt, ha külön kell valamelyik eleme, akkor külök használom az adott szót, nem globálisan...
Tehát ráhangolódás a másik félre nyugodt, zavarmentes környezetben (tesók szobából alacsony röppályán történő kirepítése, némi fagyipénz társaságában), elöre nem deklarált formák és etikett szerint. Fontos? Természetesen... Továbbra is leszögezem, itt inkább a beszélgetős, bújós, néha picit birkózós-csikizős, de leginkább jó hangulatú együttlét, a szerelmi kapcsolatok alapja... Kihagyása végzetesen rövid kapcsoaltokat vonhat maga után...
Bépont... ugyanide... még egy lépcső... ez már nem a csiklandozás... Ez a különféle ruhadarabok alá történő beférkőzés művészete, de még mindig nem a csúcskategória... Feltérképezés, a különféle hiperaktív ingergócok felkutatása, és stimulálása... Itt már a kémia igencsak kaparja azt a bizonyos ajtót, és a kémia egy jetiszerű bazinagy állat... De még nem jött be a szobába, de a szaga már bekúszott az ajtó alatt...
Kövipont és lépcső kivitelezéséhez szükséges ruhamennyiségről megoszlanak a vélemények... Igen, a fránya kémiát beengedjük az előszobába, lábtörlés céljából... komolyodikj a helyzet, a megtalált ingerközontokat kezdjük csúcsrajáratni...
És befejezésül jöhet a kémia a lakásba, sáros talpaival mindent legázol...
Mondhatnám, hogy az ember életének egyik legmeghatározóbb pillanata, amikor néhány másodpercre kéjben és gyönyörben egyesül a társával, és rajta keresztül mindenséggel... A pillanat, amit ezen lépcsők végigjárása nélkül nem igazán tud értékelni senki... NA jó, tudom, ismerem a ház elejét bemázoló grafity-különítményt: a pasik minden ingerközpontja kb 20 centibe sűrűsödik, de ez természetesen nem igaz... Vagy legalábbis az ösztönlényként tengődő és az örökkévaló szépség lépcsőit nem ismerő laikusok (nem nézem le őket) így gondolhatják...
Visszaolvasva ezt a bejegyzést igazából nem erről akartam írni... De valahogy örülök, hogy mégis ezt sikerült belőle kihoznom...
