------------------------------------------------
Első körben tisztelem a vallásos embereket, mindaddig, amíg engem nem akarnak erőszakkal megtéríteni.
A legutóbbi ilyen jellegű vitám másfél órás volt, és szegény srác vakhite nem bírta ki a próbát, de szerencsére azóta előnyös irányba erősödött ilyen téren. (Jehova tanúi utcai térítő, utána két héttel megköszönte, hogy felnyitottam a szemét, és másképp gondolkodik a vallásáról, habár maradt ugyanott)
A vallás jó... Betölti a réseket, amit a tudomány szerintem soha sem fog tudni megtenni. A világunk alkotóelemei mérnöki precizitással készültek el, csak a forrásuk máig nem tisztázott... (tyúk és tojás esete)
A vallás jó. Megmagyaráz, értelmet ad, célt, irányt mutat ebben a beteg világban. Ámbár a vak hit több kárt hoz, mint hasznot.
Ha azzal a kérdéssel fordulnál hozzám, hogy én vallásos vagyok-e, akkor nem biztos hogy egyértelműen tudnék rá válaszolni.
Vannak érdekes gondolataim a világ működésével kapcsolatban, de valahogy mindig a két állapot határán maradok. Ezt az előző okfejtésemből biztos beláttad. Engem nem ilyen szellemben, valamely vallási ág tiszteletére és hitére neveltek, pont azért, hogy felnőve szabadon választhassak. Ennek hátulütője és következménye ez a hozáállás. Egyik oldalról mérnök vagyok, ridegen racionális, másfelől beláttam (talán a harcművészet által), hogy szemlélődő vagyok ebben a világban, akinek az igazság keresése, vagy inkább megértése a célja. Ennek a felemás hozáállásnak a kifejlődésében több dolog segített:
- Scott Cunningham : "Wicca" és "Élő Wicca" című könyvei
- Richard Bach könyvei
- a harcművészet filozófus megközelítéssel
