Egy pillanatnyi csend...

Sokszor terveztem, sokszor készültem rá, mégis magamat meglepve léptem be ma este kis falum szoborparkjába. A tavaszi este csendjét hallgattam néhány percig.

A falu elcsendesedet, csak a park melletti úton tovasuhanó autók, és a házaknál lakó kutyák hangja törte meg néha ezt a törékeny pillanatot, majd ismét csend.
A csend szimfóniájában feloldódva éreztem, ahogy a fölémboruló égbolt csillagai lenéznek rám, s afák között sétáló lágy szellő simgatta arcomat. Egy röpke pillanatig éreztem magam körül a természet lüktetetését.

Sajnáltam ekkor a zsúfolt városokban rekedt barátaimat, hogy nem érezhetik, nem élhetik át ezeket a pillanatokat, amikor csak kedvük tartja. Jól esett megálni az élet rohanásában pár pillanatra.

"Csend ölel körül,
A táj édes álmot lát,
Tavaszi éjjel..."