Nem szokásom bejegyzést nyúlni, most sem tenném ha a rá írt kommentem miatt nem lenne szükséges...
----------------------------
http://nolasyn.blogspot.com/2011/09/honnan-jottunk-es-hova-tartunk.html
Elcseszett egy generáció a miénk. Élünk a mindennapok forgatagában, álom, cél és remény nélkül. Elvették az álmainkat, elfelejtettük céljainkat, talán sosem volt reményünk. Mindig csodáltam azon magyar embertársainkat, akik a korábbi rendszerben szabadságuktól megfosztva éltek, mert véleményt nyilvánítottak. Mert másként gondolkodtak. Mert nem volt senki, aki felemelte volna szavukat védelmükbe.
Mégis Ők tudtak remélni. Ha mást nem, akkor azt, hogy a cellájukba bejut a napfény. Mert ha láttad a napfényt, akkor a Remény édes sugara költözött vissza Lelkedbe. Valami elemi ösztön tarthatja fel bennünk a vonzalmat a Fény felé. Nem hiába térnek vissza a Fénytől a halottak... Az Univerzum Titka benne rejlik.
Sosem fogom elfelejteni, amikor a Pest Megyei Pártfogóknál voltunk gyakorlaton, elmentünk a váci büntetés-végrehajtási intézetbe is. Körbevezettek minket az egykori Doberdóban. Politikai foglyokat tartottak itt bezárva. Aki idekerült, számos kegyetlenkedés lett osztályrésze. És miért? Mert egy torz eszme torz rendszere került hatalomra, ahol senki sem lehetett igazán önmaga. Csak egy báb, ha túl akart élni. Az elmúlt évtizedek fiataljai megküzdöttek saját magukért.
De mi, a '80-as évek szülöttei tálcán kaptuk az életet. A szabadságot. A szabad akaratot. Lehetőségeket. És mit kezdtünk ezekkel a kincsekkel? Elkótyavetyéltük. És most itt állunk, közel a 30-hoz, és nem tudunk felmutatni egy felépített Nemzetet. Elvesztettük identitásunkat, amikor minden az ölünkbe hullt. Már nem tudjuk, kik vagyunk, nem tudjuk merre tartunk, csak sodródunk az európai árral.
Vagy lehet, hogy én látom rosszul, és tulajdonképpen minden rendben van.
Krónikás: Ninares
----------------------------------------------
Kemény kérdés...
Ahogy én elnézem, picit mi is hibásak vagyunk az utánunk jövők hanyagságáért is, mert nem mutattunk jó erkölcsi példát. Mint ahogy sokan közülünk szintén nem kapták meg, mert szüleik, rokonaik a hirtelen jött szabadságtól megrészegülve nem mutatták meg... Elcseszett nemzedék vagyunk valóban... Az átmenet egy értékes múlt és egy egyre kevésbé értékesnek tűnő jövő között...
Fordulópont vagyunk, az átmenet gyermekei... Vagy magunk erejéből mentjük meg az előttünk járók bölcsességét, vagy az utánunk jövőknek semmi nem marad amiért élniük érdemes...
(Lun)
