Megint egy kis zene...

Jó estét!

Most estem haza, igencsak használhatatlannak érzem magam...

De hallgatok egy kis zenét még elalvás előtt...

http://www.youtube.com/watch?v=vWjyP1iW3vs

Litha

Nyárközép, Szent Iván éjjele

Az év leghosszabb napja. A Nap ilyenkor van ereje teljében, és eléget mindent, ami szívünket nyomja, bánatot, gonoszságot, szerencsétlenséget, de csak akkor, hogyha hitünk teljes erejével kérjük rá.

Beletekintettem a végtelen erőbe, és kértem hitem minden erejével, hogy vegye el tőlem, és égesse ki belőlem azt, ami felesleges. Úgy érzem, hogy most könyebb vagyok, és ott, ahol a negatív energiák tanyáztak, most nincs más, csak üresség, amit remélem meg tudok tölteni még szeretettel, és tisztelettel.

Légy Áldott, Litha Ünnepe!

Legyetek áldottak Ti, A Világot Kormányzó Erők

A jelszó: "Légy jó!"

Rá kell ébredjek, hogy hangulatingadozás áldozata lettem... A délutáni pokoli hangulatomat most elfújta egy jó beszélgetés Bálint barátommal, illetve egy jó kis esti filmnézés.

A film: "Nanny McPhee - A varázsdada"

Oké, mese habbal, inkább gyerkőcöknek, de az alkotók humora magával ragadó volt, és be kell valljam, hogy dőltem a nevetéstől. Javaslom, hogy mindenki nézze meg.

A történetet nem fogom leírni, mert azt mindenkinek magának kell felfedeznie, csak a tanúságot osztanám meg, amit nekem most mondott ez a film:

A szeretet örök. Lehet, hogy elrejtőzik, de attól még ott van.

A szerelem is örök, és sokszor nem vesszük észre, pedig ott ólálkodik bennünk és körülöttünk.

A legfőbb tanúság, ami pedig mindenen képes átsegíteni, mégha a helyzet kilátástalan is:

"Légy jó!"

Ha mindent megtettél ennek elérésére, akkor már elmondhatod, hogy innentől nem rajtad múlik a mikrovilágod sorsa.

Lehet, hogy ez egy gyerekfilm, de spirituálisan most nagyon megütött, és értelmet adott pár kérdésnek.

"Mana du vortes,

Aeria Gloris..."

Jó éjszakát!

...Beskonechnyj beg...
Poka zhiva ya mogu starat'sya na letu ne upast',
Ne razuchit'sya mechtat'...lyubit'...
...Beskonechnyj beg...

Lehúzott redőnyök...

Sötét van... Bár odakint a nyár leghosszabb napja próbál áttörni a vastag fellegeken, az én szobám mégis sötétbe burkolózik. Fogva tart engem.

Múlt hét csütörtök óta lefelé csúsztam azon a bizonyos hangulati lejtőn, és nem tudom, hogy meddig mehetek még lejjebb. Valahol mindenképp meg kell állnom, mert az elveim nem változnak, mégha épp letargikusnak is modható a hangulatom. Hogy miért vagyok így? Az én Katimmal úgy tűnik, hogy nem működik tovább... Nem tudom, hogy miért, hogy mi vitt el idáig, ez már egy tény, amin nem lehet változtatni, legfeljebb valamelyikünk későbbi teljes öszzetörésével. Ezt pedig egyikünk sem akarja. Mindketten próbáltuk már régeben, még mással ezt a dolgot, de soha sem szült jó vért.

Péntekről szombatra virradó éjjel jobban, sőt nagyon jól éreztem magam a bőrömben, Janó barátom hívott meg szülinapi bulijára. Nagyon jó volt, és legfőképp azért, mert kiszakított ebből az állandó lefelé útból, és egy picit feljebb kerültem ezáltal. De hazatértem, és a problémák rámvetették magukat ahogy átléptem a küszöböt. Legalább vártak volna pár napot! Legalább ne ilyen kegyetlenül tették volna!!!! De a problémák már csak ilyenek sajnos.

Hogy mi következik most? Nem tudom. Talán majd valahogy rendeződik ez a helyzet is. Csak ez az állandó alulmotiváltság nem hiányzik.

Egy biztos, az alapelv marad: "Az élet szent!"

Ezek szerint nem fogom sohasem megtenni azt a szívességet ennek a beteg világnak, hogy önmagam vetek véget mindennek. Ezt az elégtételt sohasem adhatom meg!

Megyek, futok egy jó kanyart, hátha kitisztul a fejem. És legalább készülök az edzőtáborra is, ami már egy jövőbe mutató terv! :)

"Mana du vortes, Aeria Gloris..."

NIncs más...

Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
(Bene Gesserit - Félelem elleni litánia)

Írnom kell... Ha most nem írom ki magamból, akkor úgy érzem, hogy bajban leszek, mert nem fogok tudni aludni ma éjjel.

Mondhatná bárki, hogy ne nézzek borzongatós filmeket, és főképp ne hajnal kettőkor érjen véget valami "űberbrutál" epizód, de ezek csak filmek, a valóság más.

Ez is olyan dolog, hogy a filmekkel bemutathatod az élet szépségét, tanulhatsz belőle, támadhatnak jó gondolataid... De beleborzonghatsz a forgatókönyvíró rémtörténeteibe, alámerülhetsz az emberi lélek legsötétebb bugyraiba.

Most egy ilyen élményt szeretnék megosztani.

A '90-es évek borzongós sikersorozata volt az X-akták, szerintem nem kell bemutatnom senkinek.

A mai estét záró részben kedvenc párosunk egy sátánista szekta után nyomozott.

Nem a téma milyensége, vagy a felvonultatott látványelemek tettek rám mély benyomást, hanem az, ami "odaát", a sorok mögött rejtőzik: a téves hit hatása egy közösségre. Természetesen az epizód többé kevésbé happy end véget ért, márha vehetjük annak, hogy a szekta által megidézett pokoli lény (aki mellékesen egy kedves idős hölgyben öltött testet) likvidálja a szekta tagjait, megmentve az ügynökpárost.

És az igazság odaátról?

Mindannyian hiszünk valamiben. Ezt sok beszélgetés során láttam be eddigi életem során.

És most picit szabadjára engedve a bejegyzésem hosszát, és távolabbra merészkedve a realitás talajáról:

"Hogyan védekezzünk mi, egyszerű halandók az ártó hatalommal szemben?"

"Mit tehetünk, hogy távol tartsuk magunktól?"

Sok ilyen kérdét tehetnék fel, de ugyanoda lyukadnék ki:

"Emberek, sajnos nem tudunk védekezni!"

Az okokról nem ejtek szót, mert bárki részrehajlással, és egyéb dolgokkal vádolhatna.

Ilyenkor sajnálom picit, hogy régi edzőtársunkkal, Ambrush Katival megszakadt a kapcsolat, róla például tudom, hogy hivatásos fordítóként épp egy olyan könyvön dolgozott, ami kötelező irodalom lehetne az ilyen "felkészülhetünk" témában.

A könyv a "Sátánizmus és Boszorkányság a középkorban" címet viselte, és az inkvizíció tévútjáról, a boszorkányperekről szólt. Remélem, valamikor majd olvashatom magyarul is végre.

És mit tehetek én addig is?

Elhiszem egy fiktív világ erkölcsi kódexét:

"There is no emotion, there is peace.

There is no ignorance, there is knowledge.

There is no passion, there is serenity.

There is no chaos, there is harmony.

There is no death, there is the Force."

(The Jedi Code)

És amit ma este éreztem:

"Nincs más, csak szeretet, nincs más, csak a hit, és nincs más, csak az Örökkévalóság"

Cet Beatus im Aeria Gloris...

Jó éjszakát!