Állomás...

Hullanak az esőcseppek, s nagyot koppannak a pályaudvar kövein. Egy leány áll ott, s figyeli a vagonok végtelen sorát, s hallgatja a tovatűnő kattogásukat a végtelen sínrengeteg buja kuszaságából.Szívében szerelem lángol, s szeme folyton keresi kedvesét a leszálló tömeg sokaságában, de nem lát mást, csak a peront elözönlő, majd onnan hirtelen eltűnő embertömeget. Vasárnap van, mégis mindenki a hétköznapok rohanásával suhan tova.De hirtelen eljő a csend, s a világ lelassul. Egy hosszú hajú ifjú ugrik le a beérkező vonatról, s a lendület meglibbenti szőke haját a késő-tavaszi szellőben. A fiú a leány felé indul lassú, mégis határozott lépteivel, s mikor meglátja kedvesét felé rohanni, felnyitja ernyőjét, hogy megvédje magukat a csepegő esőtől. A leány odaér, csókot váltanak, s átölelik egymást.- Üdvözlégy Szerelmem, már nagyon hiányoztál…

2004. 05. 09. Vonaton