Egy új story?

Meglátjuk mi lesz belőle...
----------------------------------


- Katerina!
A komornyik cipőinek sűrű kopogása verte fel az álmos kastély reggeli csendjét.
- Kateríííínaaaaaa! Kisasszonykám! Merre jár már megint. – tanakodott az öreg Smith – Miért ver engem az ég ezzel a lánnyal. Katerina! Katerina drágám!
Aldburry sík, rendkívül fás, és annál is inkább álmos, ködös reggelébe csöppentünk bele, az Úr 1880-as éveiben. A pontos dátum amúgy is mindegy, talán az ősz a megfelelő évszak történetünk elmeséléséhez…
- Katerina!!!
- Jajj, ne óbégasson már annyit Smith úr. Még felveri a házat – csattant fel Mrs. Chewsdale, a házvezetőnő – Különben sem kellene már rohangálnia… A maga korában… - Nade Sybill, kérem… Tudja, hogy a kisasszonykának ma korábban kell elkészülnie, szerda van.
- Ó, maga vén lókötő… Hagyja már élni a szegény kisasszonyt egy cseppet. Későig olvasott az éjjel. Ezek a rendszerű ifjúkori huncutságok meg úgysem olyan fontosak… Ez végülis már a XIX. század ha még nem vette volna észre.
- Sybill. Magát egyszer az áldott jó szíve fogja a sírba vinni, de az ifjú hölgy már eléggé felkelt, mivel nem találtam a szobájában, mikor a reggeli teáját szervíroztam. Megyek körülnézek az istállóknál is, de ha megint ez a Duncan gyerek csapja neki a szelet munka helyett, akkor megnézheti magát…
- Ó George, ne legyen már ennyire szívtelen – mondta a becsapódó ajtónak –Miért ver minket az Ördög ezzel az öreg bútordarabbal…
Duncan, a fess skót lovászlegény épp a reggeli ganajozáshoz készülődött, mikor meghallotta az öreg kiabálását. – Na, már megint mi izgathatta fel ennyire a vén lókötőt? – motyogta maga elé. George apó korát meghazudtoló lendülettel robogott az istállók felé. Szájában füstölő pipája mondhatnánk mókásan: némi expresszvonat jelleget kölcsönzött neki.
- Álljon már meg öreg! Ha így menet közben szívja azt a kapadohányt, még szívrohamot kap itt nekem! Különben is hová rohan? – kurjantott oda a fiú fülig érő mosollyal.
Az öreg hallotta a pimaszságot, de valahogy jobban lefoglalta az udvaron átvágva a bokrok alatt szeme elé táruló látvány. A bokor alatt ott feküdt szeretett kisasszonykája, szerteszakadt hálóingben, szutykosan, mintha az éjjelt a disznókkal töltötte volna.
- Dobd el azt a vasvillát azonnal fiú, és gyere segíts! – kiáltotta a döbbenetből eszmélve – Siess már te haszontalan! –és ezzel letérdelt a leány mellé. Még volt benne élet, bár csak egy hajszál tartotta ebben a világban – Siessél már jobban, vagy szíjat hasítok a hátadból te marhapásztor fattya! A füleden ülsz? Fogd gyorsan a kisasszonyt, és vidd a szobájába! Szólj Mrs. Chewsdale -nek a konyhában, hogy forró fürdőre lesz szükség. Igyekezzél már!
Valahogy így kezdődött el…

A Csengettyűsök...

El kell gondolkozzam azon, hogy múzsám jobb időt nem talál mostanság az ihlet közvetítésére, mint álmaim alternatív valósága...

Bár átgondolva és elemezve az álmomat... Rá kell jöjjek, hogy egy igazi társadalomkritika kerekedhetne a történetből... lehet még sorozat is kisülhetne belőle... Majd meginterjúvolom Ninares kolleginát, hogy vállalja-e majd...

Tehát a Csengettyűsök titkos társasága:
Természetesen egy félig titkos társaságról van szó, akiknek feltett szándéka, hogy napjaink emberének viselkedését elemezzék egyénenként, és tömegként. Ezt úgy kivitelezik, hogy kész helyzeteket teremtenek a városban lézengő embereket bevonva, akik természetesen nem tudják, hogy egy kísérlet részvevői.

Főhősünk egy ilyen kísérlet után fedezi fel a társaság létezését, méghozzá a kísérlet vezetőjének meghívására velük tart a "búvóhelyre", ahol elmagyarázzák az egész kísérletet.

Azért nevezik magukat Csengettyűsöknek, mert minden teljes jogú tagjuk egy csengettyűt hord magánál...

Elöljáróban ennyit, ha időm engedi megírom a nyitótörténetet, amit az álmomban a múzsa megmutatott nekem...