Ismét csak rólatok...

Illúziórombolóak vagytok...
Most komolyan: Tényleg ezek vagytok Ti? Barátok, vagy egymás esküdt ellenségei? Ideje lenne végre eldönteni...

Ha egymás barátai vagytok, akkor miért nem tisztelitek meg egymást feltétlen őszinteséggel, építő kritikával és őszinte tisztelettel?

Ellenségek vagytok...
Csak a hibákat keresitek a másikban. Találtál? Juhéjj, most majd jól szanaszét szekálod vele, mi? Ez a kis elcseszett életed egyetlen igazi öröme.
Vagy nem így teszel? Nem-nem. A kedvenc cimboráddal osztod meg, akit ugyancsak semmire sem tartasz? Hát persze, őt bezzeg kedveled azért, ugye? És mi van, hogyha ez egyoldalú? Nem tartod lehetségesnek, hogy az általad oly' megbecsült cimbora első útja a megszégyenítetthez vezet? Nem...
Olybá tűnik, hogy megszívtad...

Tudod mit?
Építs egy egyházat te is a maradandó emberi értékek megtartására! És el ne feledd, hogy ettől - és hiába rajonganak körül hívőid - ugyanaz az elcseszett kishitű, alkoholista, függő, antiszociális vagy bármely negatív emberi vonásod, vonásaitokat említhetném.

Tudjátok mit?
ILLÚZIÓROMBOLÓAK VAGYTOK...

Az Átmenet generációja...

Nem szokásom bejegyzést nyúlni, most sem tenném ha a rá írt kommentem miatt nem lenne szükséges...

----------------------------
http://nolasyn.blogspot.com/2011/09/honnan-jottunk-es-hova-tartunk.html

Elcseszett egy generáció a miénk. Élünk a mindennapok forgatagában, álom, cél és remény nélkül. Elvették az álmainkat, elfelejtettük céljainkat, talán sosem volt reményünk. Mindig csodáltam azon magyar embertársainkat, akik a korábbi rendszerben szabadságuktól megfosztva éltek, mert véleményt nyilvánítottak. Mert másként gondolkodtak. Mert nem volt senki, aki felemelte volna szavukat védelmükbe.

Mégis Ők tudtak remélni. Ha mást nem, akkor azt, hogy a cellájukba bejut a napfény. Mert ha láttad a napfényt, akkor a Remény édes sugara költözött vissza Lelkedbe. Valami elemi ösztön tarthatja fel bennünk a vonzalmat a Fény felé. Nem hiába térnek vissza a Fénytől a halottak... Az Univerzum Titka benne rejlik.

Sosem fogom elfelejteni, amikor a Pest Megyei Pártfogóknál voltunk gyakorlaton, elmentünk a váci büntetés-végrehajtási intézetbe is. Körbevezettek minket az egykori Doberdóban. Politikai foglyokat tartottak itt bezárva. Aki idekerült, számos kegyetlenkedés lett osztályrésze. És miért? Mert egy torz eszme torz rendszere került hatalomra, ahol senki sem lehetett igazán önmaga. Csak egy báb, ha túl akart élni. Az elmúlt évtizedek fiataljai megküzdöttek saját magukért.

De mi, a '80-as évek szülöttei tálcán kaptuk az életet. A szabadságot. A szabad akaratot. Lehetőségeket. És mit kezdtünk ezekkel a kincsekkel? Elkótyavetyéltük. És most itt állunk, közel a 30-hoz, és nem tudunk felmutatni egy felépített Nemzetet. Elvesztettük identitásunkat, amikor minden az ölünkbe hullt. Már nem tudjuk, kik vagyunk, nem tudjuk merre tartunk, csak sodródunk az európai árral.

Vagy lehet, hogy én látom rosszul, és tulajdonképpen minden rendben van.

Krónikás: Ninares

----------------------------------------------
Kemény kérdés...
Ahogy én elnézem, picit mi is hibásak vagyunk az utánunk jövők hanyagságáért is, mert nem mutattunk jó erkölcsi példát. Mint ahogy sokan közülünk szintén nem kapták meg, mert szüleik, rokonaik a hirtelen jött szabadságtól megrészegülve nem mutatták meg... Elcseszett nemzedék vagyunk valóban... Az átmenet egy értékes múlt és egy egyre kevésbé értékesnek tűnő jövő között...

Fordulópont vagyunk, az átmenet gyermekei... Vagy magunk erejéből mentjük meg az előttünk járók bölcsességét, vagy az utánunk jövőknek semmi nem marad amiért élniük érdemes...
(Lun)

Egy disszertáció zárszava

Ismét szembesülhettem saját magammal, a korlátokkal, a gondolatokkal.

Az egyik kedvenc témájában tett utazás mindig egy picit megváltoztatja az embert. Látom, hogy honnan indultam, és hogy hol tartok most. A következő lépés előtti elmélkedés ideje ez. Azt, hogy vihar előtti csend, a mélybe merülés előtti utolsó lélegzet, vagy épp a végtelen égbe történő szárnyalás előtti lendületvétel, a megvilágosodás felé vezető lépcsőkön tartott apró pihenő… Erre nem tudom, nem tudhatom a választ. A múltból érkeztem ebbe a jelenbe, mely a jövő felé húz folyamatosan. Egy pillanatra időzöm itt, hogy utána eltűnjek ismét.

Elkészültem, a gondolatok már a papírhoz rögzültek, nem szakíthatja már senki el onnan őket.

„Sohasem voltunk, és soha nem is leszünk...
Egy villanás, és tovatűnünk az éjben oda, ahová már nem tudsz követni bennünket...
Pásztorok vagyunk, figyelők, tanárok, és tanulók, elmúlt idők, letűnt korok vándorai. Költők vagyunk, dalnokok, festők és faragók; Bölcsek voltunk, de bolondok is egyben…
Sohasem léteztünk... Mégis köztetek járunk csendesen..."

"A Megosztott Isten"

Érdekes utazást volt lehetőségem tenni egy lehetséges jövő sivárságában...
Nem tudom miért, de érdekes módon szeretek ebbe a létidőbe utazni...

Arrakis, Dűne...
II. Leto, a lényegében homokféreggé lett Istencsászár otthona... Születésének és halálának helye, életének színtere, gondolatainak teremtője és őrizője, háromezer éves uralmának trónterme, és némaságban továbbélő tudatát hordozó újabb homokférgek hordozója...

Először olvastam el, és ezzel kerekké vált a nyolckötetes főszál, Frank Herbert életművének legjelentősebb regényfolyama...

Most így a végső katarzist követően picit úgy érzem, hogy meg kell állnom, és gyorsan végigpörgetni a regény eseményeit... Az egyes karakterek jellemét, cselekedeteik helyességét... Valahogy furcsa a történetnek ez a fejezete, ugyanis nem lehet benne szétválasztani a hősöket és az antihősöket, valahogy egyik tábor sem valamily' önös érdektől vezérelt, mindenki egy jobb világért dolgozik...

Irigylem picit Leto-t... Neki megadatott, hogy lássa a jövőt minden lehet, és tudatosan alakítsa az események minden végkifejletét, és tudatosan hajlított az eseményeken egy olyan irányba, amellyel lehet kiérdemelte a "Zsarnok" megnevezést az őt követő korokban, de ismerve a történetet elejétől a végéig... Minden, amit diktátorként, az egész emberiség Istencsászáraként megtett egy sokkal későbbi nagy katasztrófa megelőzését szolgálta... Jó lenne, ha többen ismernék ezt az - nem túlzás epikus magasságúnak nevezni - művet... Jelenkorunk nagy vezetői tanulhatnának belőle némi emberséget... És aki ismeri, az tudja, hogy II. Leto klasszikus értelemben véve nem volt ember...

Mesék, mesék és mesék... Köszönöm, hogy velünk vagytok, és néha kiragadtok minket a mindennapok egyhangúságából, és általatok néha picit másoknak képzelhetjük magunkat, feledtetve, kiszínezve, kifacsarva, vagy kifigurázva a világot amiben ténylegesen élni vagyunk kénytelenek...

"SIAYNOQ! Már hiszek"

Hajnali ébredés

Álmodó világ,
Most a Hajnal még csendes,
Telihold nyugszik...

Hajnal nyújtózik
Szekér zörög az úton.
Ébred a Világ...

Egy Ifjú ébred,
A végtelen út várja,
A Dicső Halál...

Csak egy villanás,
Pilláim lezárulnak
Nincs több fájdalom...

(2011.05.18. hajnal, vonaton)

Egy újabb törés...

"Ordíts, mint egy újszülött ha baj van
Ez már működött,
Mikor a szádba rakták elhallgattál,
Hát tessék itt van..."


Vannak dolgok, amiket sajnos nem tudok néhány sor nélkül hagyni... Lehet, hogy megnyugtat ha kiírhatom magamból azokat a dolgokat, amik bántanak, vagy nem vagyok képes felfogni, az igazságérzetem nem enged nyugodni.

Ma is egy ilyen történt.
Hallottam, hogy változás készül, valami feszültség araszolt a levegőben alig észrevehetően előre... És ideért...

Van aki tudja, van aki nem, a bejegyzés címkéje mindenképp utalás a dolog természetére. El kellett érkeznem egy olyan fordulópontra az életem egy területén, ahonnan látom, hogy merrefelé kellene indulnom, és milyen kompromisszumokat kellene felvállalnom, de a történtek után... Valahogy nincs lelkierőm folytatni... Emberi dolgokról beszélünk, egy évek óta tartó konfliktus nem túl ésszerű, vagy másképp fogalmazok: TEKINTÉLYELVŰ, CSŐLÁTÁSÚ és LEGMESSZEBB MENŐKIG PRIMITÍV MEGOLDÁSÁRÓL.

A konfliktus nem az én dolgom... A részvevők közül az egyik így döntött, mert hatalmában állt... Kész... Alkalmazkodás az új helyzethez...
"Útvonal újratervezése, 300 méter múlva fordulj balra..."

Szerencsére úgy érzem tudom, hogy kihez szeretnék hűséges maradni önmagamon kívül...

BARÁTOK

Felnőttünk...
Futunk a pénzünk, a munkánk, a tanulnivalók, életünk szerelme, vagy csak épp a mindennapok apró boldog pillanatai után. Elsodort az élet, sokan még többfelé járunk. De megvan az ideje és a helye néha a megállásnak, néhány ital elfogyasztásának, vagy épp néhány pillanatnyi nyugodt csendnek, és eközben egy tartalmas beszélgetésnek...

Nem vagyunk tinédzserek, barátságunk nem csak órákig tart, és nem ér véget ha valamelyikünk épp megbotlik és számunkra kellemetlenül, vagy ép csak "nem trendin" cselekszik, viselkedik...

Nincs szükségünk pszichológusra, amíg itt vagyunk egymásnak, bármikor, bárhol képesek vagyunk felrángatni egymást a padlóról...
Néha ugratjuk egymást, de mindannyian tudjuk, hogy csak görbe tükröt tartunk egymás szerethető rossz tulajdonságai elé...

Nem kell a hangos zene és a féktelen bulihangulat, nem kell a mérhetetlen mennyiségű kétes eredetű szesznemű... Elég egy csendes esti beszélgetés...

Nem írunk katalógust arról, hogy mi mindent tettünk meg a másikért, és magunktól érezzük kellemetlennek ha felgyűlnek az apró szívességek amikért adósak vagyunk... Nem akarunk az egész világnak hadat üzenni a másikért, elég egy jó szó vagy valami csekélynek látszó tett...

Ilyenek vagyunk mi...

Mit akarsz?

Mit akarsz?

El kellene végre döntened...

Követni akarod némely barátod példáját, és múló pillanatokra fecsérelnéd életedet?

Mégis mit akarsz?

Pénzt? Elégedettséget? Boldogságot?

Állandó vagy mulandó boldog pillanatokat?

Múló kéjt? Könnyeket?

Mi lenne az a pont, ahol azt mondanád, hogy eleget tapasztaltál?

Mennyire mélyre vagy képes alászállni?

Milyen magasra kell emelkedned?

Egyáltalán miért élsz? Miért keresel valami számodra felfoghatatlan igazságot, amivel igazolni igyekszel mindent, amit eddigi életedben megtettél, megtapasztaltál, megörvendeztetett, megríkatott, a mélyből a magasba, vagy épp a csúcsról a pokol legmélyebb bugyraiba rántott, felpörgetett, visszafogott, értelemmel töltötte fel, vagy pedig értelmét vette életednek? És különben is: KI A FENE VAGY?

Mit keresel itt?

Miért fordulsz még egyet a mókuskerékkel?

Miért nem adod fel? Miért küzdesz tovább?

Honnan? Hová? Meddig? Miért?

MIT AKARSZ?

Ezt nem kommentálom, szerencsére magáért beszél...

A Hajnalvándor útja

Egy igazi esti mese...

Narnia... Egy újabb kaland a mesék és a varázslat földjén...
Egy történet arról, hogy minden rosszat, ami velünk történik mi emberek teremtünk meg önzéssel, kapzsisággal, félelmeinkkel... Nem mondom el a történetet... Mindenki olvassa el, vagy nézze meg filmen :)

Viszont a film hiába nem öleli fel a maga teljességében a könyv epikus ívét, mégis Eustace jellemét kiválóan megrajzolja...

Hiába minden önzés, mindig képesek vagyunk változásra...
És legfőbb feladatunk valami magasztosabb cél szolgálata, hogy majd a napok elmúlásán túl mi is beléphessünk Aslan országába...

Szép álmokat...

Csendet!!!

"Angyalok és démonok köröznek felettem...

Megfogtam a tükrömet, és egy határozott mozdulattal földhöz vágtam...

Nem tudom megfigyelted-e már, hogyan törik szét a tükör, ha lapjával vágod a kőpadlóhoz... végigfut egy rezgéshullám, majd szilánkokra robban...

Szükséges rossz volt ez is, mint sok minden más a mostani életemben...
Csalódnom kellett az emberek megítélésében szerzett sokéves gyakorlatomban...
Csalódnom kellett a saját érzéseimben...
Csalódnom kellett a szerelemben...
csalódnom kellett az intimitás helyében, idejében, és helyzetében egy kapcsolatban...
Csalódnom kellett pasi mivoltomban...
Csalódnom kellett a bizalomban...
Csalódnom kellett az egész elcseszett, kiüresedett, beteg, kifacsart és kicsavarodott világ egész struktúrájában...

és LEGFŐKÉPP CSALÓDNOM KELLETT MAGÁBAN A CSALÓDÁSBAN...

Újabban felfedeztem magamnak egy újabb zenei stílust, ami valahogy a lelkemig hatol... Most is csak ez tart vissza attól, hogy a falnak menjek, és kárt tegyek a körülöttem lévő tárgyakban, emberekben...

Egy újabb pillanatnyi csend... Egy újabb nagy lélegzetvétel az alámerülés vagy épp a tartós felszínen maradás előtt...

"Soha nem voltunk és soha nem is leszünk...
Az időtlenségben tobzódom, pillanatok közt rekedve bolyongok a világban...
Minden üres és hideg körülöttem... A falak nedvesek és penészesek a légmozgás hiánya miatt... Tükrök villannak néha a sötétben... Halál és rothadás szaga terjeng...
Céltalan bolyongás... Üres és hideg világ...

Egy mély lélegzet... egy messze hangzó vad üvöltés...
Üvegcserepek zápora amint a tükör a padlóhoz ér...

vér és izzadságcseppek... Egy újabb lélegzet... egy újabb üvöltés...
térdre roskadok... lassan világosodik a tájon... felnézek a hajnali égboltra... az arcomon elkeveredett izzadság és könnyek a szivárvány színeiben ragyogják a felkelő nap fényét... felébredek... felkelek...

Egy újabb nap vár, egy újabb harc, egy újabb győzelem vagy kudarc...
De ez egy új nap krónikája lesz...

"Soha nem feledve, hogyan kell álmodni... és szeretni...
... Végtelen rohanás..."

Valahol...

Nem tudom miért rohannak meg az érzések...
Lehet, mert mögöttem egy érdekes év van, teli nagy hallgatásokkal, az állandóság különböző fokozataival, örömteli és bánatos pillanatokkal...

Lassan itt az új év, és időszerű elkezdeni számvetést készíteni, hogy mit rontottunk el, mit tettünk jól, és mi az, amin még tudunk változtatni a ránk váró új év lehetőségei közt. Ideje kihajítani a szemetet, a lomokat, és felszabadulni a nemkívánatos kötésekből.

Ez az év néha túl mozgalmas, és gyors volt, főleg a nagyobb események környékén sűrűsödtek az események, az edzőtábor és az új, most már jelenlegi munkahely megtalálása...

Két szakítás, jópár elszalasztott lehetőség ezek közt és az utolsó óta. Egy valaki, aki inkább barát lesz, de ahogy jelenleg érzem inkább pár lehetne... Néhány barátság vége, néhány új csírája... Mozgalmas volt...

És a sok holtidő, amikor épp futok a pénz után, mint valami droid, vagy épp a sivár napok folyásában elmerülve a képernyő bámulásán kívül nem csinálok semmit, és nem vagyok senkivel, s épp az antiszocialitásom fokát vizsgálgatom...

Hiányoznak emberek az életemből... Név szerint nem szeretnék senkit kiemelni, csak a karácsonyi egyedüllét és a géphez szögezettségem erre mutatott rá...

Mégis kinek a hibája ez?
Ahogy újabban tekintek a világra, természetesen az enyém, mivel én választottam ezt a valóságot, ezekkel az elemekkel, persze a döntések sajnos nem mindig múltak rajtam, de a ráható tényezőkről viszont már én döntöttem, legyenek azok érzések, helyzetek, emberek...

Köszönök mindent amim van...

Sajnálok mindent amit elrontottam...

Búcsúzom mindentől mi elmúlt...

Jó utat az életben azoknak, akik menni szerettek volna...

És üdvözlet minden érkezőnek és visszatérőnek...

Most pedig elindulok és kiütöm az éket a kerék alól, hogy fordíthassunk rajta nemsoká, és várom a pillanatot, amikor a múlt sebeit begyógyítva, a távolságokat legyőzve, és a saját hibáinkon túllépve ismét együtt leszünk az új esztendőben...

Légy Áldott!!! / Blessed Be!!!

--- Ai'Istar Lun ---

"Megfogtam egy szúnyogot"

"Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál.

Kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál..."

Hát az úgy volt, hogy vettem egy gitárt...

És ma a fenti bárgyúnak látszó gyerekdalocskát némi nehézség és koordinációs zavar után eljátszottam...

És ezután?

VISÍTVA NEVETTEM, MINT EGY KISGYEREK!

Nem is hittem, hogy képes vagyok erre... A zene érdekes dolgokat hoz ki az emberből...

Az Intelem

Bele sem merek gondolni, hogy mennyire kifacsarnak a mindennapok...
Múlt hét csütörtökön, mikor Vácra vonatoztam eszembe jutott, hogy mennyire messzire szakadtam valamitől, ami egy időben az életem részét képezte...
Emlékeztetőül az ismeretlen netes forrásból az Intelem, mely szerint mindig is igyekeztem az életemet vezetni, több-kevesebb sikerrel...

"Légy Áldott..." / ""Blessed Be..."

A Wicca Intelem

A wicca törvényt hallgasd most,
Hit és Szeretet hajtson.

Élj és mást is élni hagyj,
Szépen végy és szépen adj.

Varázskört írj háromszor,
A rontást így tartod távol.

Varázsigét ha mondanál,
Versbe szedve jobban jársz.

Lágy tekintet, érintés,
kevés szó, és figyelés.

Növõ holdnál tisztuljál,
Rúnáiddal daloljál.

Fogyó holdnál körbejárj,
Fosztó rúnát daloljál.

Ha az Úrnõ új holdja jõ,
Kézcsókokkal köszöntsd õt.

Ha a hold a csúcsra ül,
Szíved vágya teljesül.

Északról fú erõs szél,
Zárd az ajtót, pihenjél.

Délrõl jõ most lágy szellõ,
Szerelem csókja érkezõ.

Feltámad a nyugati szél,
Kísértethad tánca kél.

Ha a szél keletrõl fúj,
Ünnepet várj, közel az új.

Kilenc hasábot tûzre tégy,
Gyorsan ég és lassan ég.

Úrnõnk fája bodza, hát
El ne égesd, átok vár.

Ha a kerék megindul,
Beltane-éjen tüzet gyújts.

Ha a kerék elérte Yule-t,
Köszöntsd tûzzel Egyszarvút.

Ápolj növényt, bokrot, fát,
Fogadd Úrnõnk áldását.

Hol hullámzó vizet látsz,
Dobj egy követ, igaz vár.

Hol rád igaz szükség vár,
Kapzsiságra ne hajts már,

Bolonddal ne törõdjél,
Barátjának néznek még.

Boldog ki jõ, boldog ki megy,
Arcod pirul, melegítsd szíved.

Hármas-törvényt észben tarts,
Három rosszat jó követ majd.

Kinek a rosszból elég már,
Kék csillag fénylik homlokán.

Légy mindig hû szeretõ,
Szeretõd mindig visszajõ.

Nyolc szóval teljes az Intelem:
Sehol ne árts, s úgy tégy, mint szeretsz.

Egy kedvenc tévésorozat sokat mondó idézete...

---------------------------------------------------------

"...Az univerzum a remény, a bizalom, az erő és a szenvedély nyelvén beszél.

Ez a szív, a lélek nyelve. De mégis mindig ugyanaz a hang.

Ez az elődeink hangja, akik rajtunk keresztül szólalnak meg;

És az utódaink hangja, akik arra várnak, hogy megszülethessenek.

Ez a halk hang, amely azt mondja:

ÖSSZETARTOZUNK.

A különbező vérünk, a bőrszín, a vallás, a szülőbolygó ellenére is,

Egyek vagyunk.

Mi, akik egy közös cél érdekében egyesültünk, ezennek kijelentjük, hogy

Az egyetlen igazság és az egyetlen törvényünk mindig emígy hangzik:

A legfontosabb parancsolatunk, hogy szeressük egymást,

Legyünk jók egymáshoz.

Minden hang gazdagít minket, és minden elveszett hang gyengít minket.

Mi vagyunk az univerzum hangja, a teremtés lelkei;

A tűz, amely megvilágítja utunkat a jobb jövő felé.

Egyek vagyunk."

(G'Kar, A Csillagközi szövettség alapító levele"

Mi lennék ha...

... folyadék lennék : alkohol
...drágakő lennék : hegyi kristály
...fa lennék : ciprusfa
...madár lennék : sas
...szerszám lennék : balta
...virág lennék : futórózsa
...időjárás lennék : nyári zápor
...mesebeli lény lennék : sárkány
...hangszer lennék : duda
...állat lennék : oroszlán
...szìn lennèk : mélykék, fekete
...érzelem lennék : szerelem, szabadság
...zöldség lennék : paprika
...hang lennék : fák között járó nyári szellő
...elem lennék : tűz
...autó lennék : Volga
...dal lennék : "Ha én rózsa volnék..."
...film lennék : Constantine
...könyv lennék : A Messiás kézikönyve
...étel lennék : borzas
...hely lennék : havas hegycsúcs
...íz lennék : sós
...testrész lennék : szem
...arckifejezés lennék : rosszalló nézés
...Tanóra lennék : pszichológia, oktatás- vagy távközléstechnika... hangulatfüggő
...rajzfilm lennék : A Szépség és a Szörnyeteg
...szám lennék : 13
...ruhadarab lennék : kámzsás köntös
...ékszer lennék : ezüst okkult gyűrű
...kiegészítő lennék : -
...szeretetmegnyilvánulás lennék : ölelés
...gyümölcs lennék : eper
...fűszer lennék : bors
...sminkkellék lennék : -
...épület lennék : kelta kőkör
...musical lennék : Valahol Európában
...szó lennék : tűzvarázsló
...égitest lennék : csillagköd
...zenei stílus lennék : musical, rock, metal, klasszikus
...hónap lennék : Július
...hét egy napja lennék : Szombat
...napszak : Hajnal
...tengeriállat lennék : kék bálna
...cím lennék : Az Élő Holdfény Pásztora
...berendezési tárgy lennék : wicca oltár
...bűn lennék : bujaság, lustaság
...technikai eszköz lennék : robot

ÖSSZETARTÁS

Nem nagyon írok manapság, mert nem nagyon van mit megemlíteni az életemből...

Ezt a ma esti bejegyzés mégsem a szükség szülte...

Barnaöves edzésen és megbeszélésen voltam Hatvanban. Holnap ugye korán mennem kell dolgozni az új helyemre, meg elintézendő dolgaim vannak, de be kalkuláltam, hogy csak az éjféli vonattal érek haza. Kedves barna társaim el is dobtak Aszódra, és út közben kérdezték, hogy mikor megy a vonat. Nem szándékoltan ejtettem el, hogy én két órát várni fogok erre a vonatra... Kitettek, majd öt perc múlva visszatértek, hogy ugyan, hazahhoznak ne várjak már ott 2 órát... Kerülő, mert Pestre igyekeztek, de mégis vállalták értem... Ez a leg inkább mellbevágó dolog... Ismerem az egyesület régi tagjainak közösségösszetartó szerepét, mégis valam ennél sokkal lazább szövettségre építettem eddig az elképzeléseimet...
Most valahogy átértékelődött sok minden... Valahogy látom a szeretetet a néha durva tréfák, vagy a bántás határain innen eső ugratások, oltások mögött...

Embert soha nem hagyunk hátra... Ez a mi elvünk...

És valahogy mélyebb értelmet nyert a gyakorlásoknál használt intelmünk: "A nagy pofont soha nem attól kapod vissza, akinek adtad..."
Tegnap este egy buliban segítettünk egy csajnak és a barátnőjének, aki mit tagadjuk elég rendesen kiütötte magát. A Karma soha nem felejt...

Takarítás...

Ma takarítottam... Nem is gondolná az ember, hogy mennyi lomot képes felhalmozni az idők során... Tárgyak, amikhez emlékek kötődnek... Emlékek, mik emberekhez köthetők... És emberek, akik valaha hozzánk kötődtek... És a pillanatnyi csend, ami elönt és átjár bennünket, mikor ezeket az emlékeket újra a kezünkbe vesszük...

Majd a tárgy, az emlék mint feleslegessé vált lom alacsony pályán közelíti meg a szemetest... Egy pillanatnyi bűntudat, egy pár csepp könny, és vége... Mi emberek már csak ilyenek vagyunk...

A nagy selejtezésben kezembe akadt pár iromány is, amit én vetettem papírra 6-8 évvel ezelőtt... Nem éreztem magam elég felkészültnek, hogy szembesítsem magamat az akkori érzéseimmel, fájdalmakkal és kétkedéssel... Pedig az egy olyan időszak volt, melynek emlékeivel időnként újra szembesülni kellene... Néha sokat tanulok régebbi önmagamtól... Akkor kerestem, és hittem egy igazságban... Ma? Ma megrekedt elvek között tengetem mindennapjaimat, mondhatnám, hogy az akkori lelkes válasz kereső az évek során elsorvadt, és átvette a helyét a mélyre levert cölöpökre vésett elvek embere... Lehet, hogy el kellene égetnem ezeket a cölöpöket? Lehet, hogy minden tapasztalatom bölcsessége hamis? Lehet, hogy minden támogató szó, vagy tett csak egy újabb tévút ebben a harcokkal telített, üres, hideg és beteg világban?

Belenéztem ma a tükörbe... Őszintén be kell valljam, hogy szinte semmi változást nem látok magamon, nem érzek új vagy régről jövő plusz erőket, képességeket magamban... Nem, el sem hiszem, hogy egy nap múlva egy újabb strigulát kell vésnem az életem sziklájára... Igen, 27 éves vagyok... Nem érzem magam ennyinek... Nem tartok sehol, nem tettem még le semmi véglegeset az életutamra, egyszerűen még nem tartok itt.... Utol kell érjem magam...

"Csak még egy lépés,
Az út fogy lábam alatt.
Huszonhetedik..."

A Szent Korona idókódja

Ez most tényleg igaz lehet?????

Egy újabb céltalan bolyongás...

Épp lefeküdni készültem, amikor bevillant ez a cím... Úgy éreztem, hogy most ide kell ismét ülnöm vagy a ma éjszaka is álmatlan vergődés lesz osztályrészem...

Bolyongok a világban... Nem tartozom igazán sehova... Se munkám, se szerelmem... Az hogy ezek elvesztésében mennyi szerep jutott a személyiségbeli defektusaimnak, az egy dolog... Az, hogy miért nem vagyok képes továbblépni egy másik...

Keresem a helyemet... Az utóbbi napokban az internet tengerén ismét megtaláltam pár embert, akik elsodródtak a környezetemből az idők során... Amikor útjaink először keresztezték egymást még más ember voltam... Akkor még azt gondoltam, hogy tartozom valahová, és valakihez... Az évek megmutatták, hogy az a kötelék nem bizonyult annyira erősnek és tartósnak, amilyennek akkortájt éreztem...

Most pedig?
Most az előbukkanó ismerősök idegenkedve tekintenek rám... Elherdáltam azt az időt, amit akkor és ott rájuk kellett volna szánnom... Akkor talán most nem kellene magyarázkodnom, nem kellene hosszasan újra bemutatnom magam... Lehet, hogy nem kellene újra helyért tolakodnom ebben a kiüresedett, beteg világban... Nem kellene tétlenül, és értetlenül szemlélnem, hogy nem törődik senki velem...

Vándorútra léptem... És látom, ahogy az út rohan előttem... Csak néhány pillanat, és tovatűnik a távoli horizont peremén, hogy egy új, egy más útnak adja át a helyét... Rohannom kellene utána... De már valahogy egyre kevesebb az erőm...

Félre ne értsetek... Semmi végleges szándékom nincsen...
Amúgy sem szeretnék bukásommal szívességet tenni a világnak... Ezt már végiggondoltam régen, és nincs okom elmenni... Szeretek itt lenni, és szemlélődni... Gyönyörködni a tökéletes szépségben, és a merengeni a pillanatokon, melyekkel tovaszáll... Rengeteg dolgom van még világban, amik közül sokat még nem is látok tisztán...