Ébredés...

Messze járok, nagyon messze...

Az Ifjú, aki legrejtettebb gondolatait az internet szellőjébe súgja, s vele örömét, bánatát és véleményét...
Nos ő épp nem jár köztünk...

Bedarálták a mindennapok, a határidők, a munka, az edzések, az állandó megfelelés kényszere mikrovilágának minden területén...

Álomba merült...

Álmai felett a valóság szövétneke belegabalyodott a világot megmérgező tudatlanság, gyanakvás és a média agymosásával fejünkbe nevelt múló értékekért vívott folyamatos harcok kemény acélszálai közé.
Nyugtalan álmot láttam eddig... Izzadságom bűzére ébredek, és érzem, hogy az ágynemű mindenféle elfogadott formát nélkülözve gabalyodik egymásba, szoros gúzsba kötve engem... Fáradt, és álmos vagyok, vissza akarok feküdni, de a zsongás, amit ott felejtettem a valóságon túl nem engedi, és csápjaival igyekszik átverekedni magát a létsíkok határán...

Álomból ébredek...

Egy leány halk nyöszörgő hangja ránt ki a tespedtségből... Segítségért könyörög, mert ebben a pillanatban egyedül
áll az egész világgal szemben... Épp senki nem hajlandó vigyázni rá... Ébrednem kell...

Csipáimat dörzsölve a szememből körültekintek a sivár tájon, és szomorúan veszem észre, hogy semmi nem változott itt...
Kiüresedett és beteg világ vesz körül, mégis mellettem közvetlenül élet sarjadt a semmi közepén... Mikrovilágom - amelyet sikerült kiszakítani ebből a fertőből - virágzik, élettel teli, még ha időnként árnyék is vetül rá, de él...

Szeretet vesz körül...

Érzem, ahogy az ereimben végigzubog az új nap energiája... Lehet kevés adatik meg egy napra belőle... De ahogy nyúlnak a nappalok, és a világ ismét színekkel telik meg, biztosan több jut nekem is belőle...

Egy kéz simít végig a vállamon, egy száj lehel csókot arcomra...
Hallom a telefon hangszóróján felzengni készülő muzsika első hangjait...

5:45...Budapest...
Jó reggelt Világ...